Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz újra előhúzta a Lánchíd-kártyát

2023. május 2., kedd 18:00

A kormányzat 6 milliárddal támogatná a Lánchíd felújítását, de a pénz egyelőre nem akar megérkezni. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője meg is mondta, hogy miért.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője politikai színjátéknak nevezte, amit a főváros vezetése a Lánchíd felújításának állami támogatásáról kommunikál. A politikus a Fővárosi Közgyűlés múlt szerdai ülésén napirend előtti felszólalásában a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának Karácsony Gergely által 2020. október 15-én aláírt határozatából idézett. Ez arról szól, hogy a lehető leghamarabb újra meg kell nyitni a Lánchidat az autóforgalom előtt:

 A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetért azzal, hogy Bel-Buda és a pesti belváros elsődleges kapcsolatát biztosító közlekedési tengely legfontosabb elemét jelentő, a gyalogos-kerékpáros, a közösségi közlekedés, a gépjárműforgalom által egyaránt használt Lánchíd felújítását a Fővárosi Önkormányzat a híd lehető legrövidebb ideig tartó lezárása és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezés mellett valósítsa meg, továbbá fenntartja annak szükségességét, hogy a felújítással érintett közúti szakaszon a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot.

Wintermantel Zsolt szerint Karácsony a lezárás fenntartásával saját maga szegi meg a megállapodást, emiatt esik el a főváros 6 milliárd forint állami támogatástól.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban az Indexnek azt mondta, hogy a híd felújítása az ütemterv szerint halad, és várják a megígért kormányzati 6 milliárd forintos kormányzati hozzájárulást. A vita valójában arról szól, hogy mit jelent definíciószerűen a gépjárműforgalom, annak elengedhetetlen része-e a személygépjármű-forgalom.

A mai napon a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin bejelentette: elemzésük alapján azt javasolják, hogy a Lánchídon a felújítás befejezését követően is maradjon fenn a tesztidőszak forgalmi rendje.

A Lánchidat 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. Gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat. A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a fővárosiak dönthetnek majd az „első budapesti lakógyűlésen”. A VEKE szerint a kérdés már tulajdonképpen eldőlt, minden abba az irányba mutat, hogy a Lánchídon hosszú távon is marad a jelenlegi forgalmi rend az útpályán.

Wintermantel Zsolt értelmezése szerint amíg Budapest vezetése nem tartja be a 2020-as megállapodást, addig nem lehet a kormányon számonkérni, hogy miért nem utalja azt a pénzt. Ami most az ügyben történik, az „a politikai színjáték és a kormánnyal való konfliktuskeresés és -generálás része” – állapította meg a budapesti Fidesz frakcióvezetője.

Rovatok