Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a rózsadombi gyilkosság gyanúsítottját

2023. május 4., csütörtök 15:08

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a 32 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap megölte nevelőanyját második kerületi, Bimbó úti lakásában – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A gyilkosság még előző hétvégén történt. Mint a törvényszéki közleményben írták, a megalapozott gyanú szerint a nő olyan súlyosan bántalmazta nevelőanyját, hogy a 75 éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gyanúsítottat hétfőn fogták el a rendőrök.

A közlemény szerint a bűncselekmény – ha bebizonyítják – idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan védekezni képes személy sérelmére elkövetett emberölés is lehet,

amely 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A törvényszék szerint a két nő kapcsolata konfliktusokkal terhelt volt, a 32 éves nő több esetben életveszélyesen megfenyegette nevelőanyját, többször megverte és érzelmileg is zsarolta. Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, két másik büntetőeljárás folyamatban van ellene szintén erőszakos bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

Hozzátették: az emberöléssel gyanúsított nő bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését a szülei biztosították. Tárgyi bizonyítékokat próbált megsemmisíteni, amikor az elkövetéskor rajta lévő ruhákat és lábbeliket megkísérelte elégetni, a lakás ablakából kidobálta, ezzel az eljárás meghiúsítására, akadályozására törekedett.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság, tekintettel a büntetési tétel nagyságára, a gyanúsított rendezetlen egzisztenciális körülményeire, az eljárás során körvonalazódó aggályos személyiségjegyeire, valamint a folyamatban lévő egyéb eljárásokra, attól is tartva, hogy szabadlábon hagyása esetén további bűncselekményeket követne el, a letartóztatást egy hónapra elrendelte. A végzés nem jogerős.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetésekor a nő kétéves gyermeke a másik szobában volt, őt mostanra intézetben helyezték el. Helyszíni kihallgatása közben a nő beismerő vallomást tett, de a gyilkosság indítékára egyértelmű magyarázatot nem adott – olvasható a törvényszéki közleményben.

Rovatok