Index Vakbarát Hírportál

Jól fogytak az újfajta MÁV-bérletek

2023. május 6., szombat 13:04

Szombat hajnalban elkelt a kétszázezredik a MÁV–Volán-csoport új típusú bérleteiből – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A május elseje óta kapható és szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt, a többi pedig a vármegyék között oszlott meg: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott.

A legtöbb bérlet Pest vármegye mellett Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében kelt el.

A vármegyebérletek kétharmada teljes árú, de az országbérleteknél fordított az arány, mivel ezekből a 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljes árúakból.

A vármegye- és országbérletek egységesen 30-30 napra érvényesek, így a szakemberek várakozása szerint az élénk érdeklődés a jövő héten is folytatódik – olvasható a közleményben.

Rovatok