Index Vakbarát Hírportál

Vaddisznók rohangálnak Miskolc belvárosában

2023. május 7., vasárnap 19:51

Az állatokat még világosban kapták lencsevégre, amint a panelházak lépcsőinél kutattak élelem után Miskolcon. Az elmúlt hetekben egyre többször bukkantak fel a vadállatok a belvárosban.

A miskolci Soltész Nagy Kálmán utcában készült késő délután az a felvétel, amelyet a boon.hu Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál osztott meg. A videón jól látható, még csak éppen elkezdett szürkülni, amikor felbukkantak a vaddisznók a lakóházak között.

A felvételen jól látszik, hogy két fejlett, termetes vaddisznó a lépcsőházak előtt bóklászik az út szélén, majd a lelassító, lehúzódó és megálló autó hatására kelletlenül arrébb szaladnak kicsit, de egyébként nem zavartatták magukat.

A portál megjegyzi, hogy az elmúlt hetekben kifejezetten megszaporodtak a hasonló észlelések Miskolcon: korábban már az Aulich utcán és az Avason, a Jezsuita Gimnáziumnál is láttak két vaddisznót. Nem kizárt, hogy mindhárom helyszínen ugyanaz a két példány bukkant fel, amely látszólag már asszimilálódott a városi környezethez.

Januárban az önkormányzat már elrendelte, hogy ládacsapdázással próbálják meg befogni a városba tévedő vaddisznókat, hogy megakadályozzák az esetleges károkat vagy egyéb problémákat.

Rovatok