Index Vakbarát Hírportál

Magyar férfi gyújtotta volna fel a moszkvai magyar nagykövetség épületét

2023. május 8., hétfő 10:16

Súlyosbítaná a büntetését a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség annak az elkövetőnek, aki felgyújtással fenyegette a moszkvai magyar nagykövetséget.

A Budapesti II. és III. kerületi Ügyészség 2022 októberében emelt vádat egy 30-as éveiben járó, orosz felmenőkkel rendelkező budapesti lakos magyar állampolgárral szemben. Az elkövetőt a Fővárosi Törvényszék a március 31. napján, előkészítő ülésen hozott ítéletével terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt 1 évi, börtön fokozatú, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt, és előzetes bírói mentesítésben részesítette.

Az ítélet lényege szerint a vádlott 2021. december 7. napját megelőzően több alkalommal kereste telefonon Magyarországnak az Orosz Föderáció fővárosában, Moszkvában lévő nagykövetségét azért, hogy a barátnője turistavízumát elintézze.

2021. december 7-én személyesen is megjelent a nagykövetségnél, oda ismét betelefonált, akkor azt a tájékoztatást kapta, hogy a vízumkérelmet interneten keresztül lehet elintézni. A választ hallva a vádlott a helyszínre hozott benzint az épület előtt szétlocsolta, majd 16 órakor a magyar nagykövetség két dolgozóját is azzal fenyegette meg telefonon keresztül, hogy felrobbant egy autót, valamint felgyújtja a nagykövetség épületét, amennyiben igen rövid időn belül nem kapja meg a barátnője a Magyarországra szóló beutazóvízumot.

A vádlott terrorcselekmény elkövetésével azért fenyegetőzött, hogy a követségen dolgozó hivatalos személyeket mint a magyar állam képviseletében eljárókat rákényszerítse a turistavízum mihamarabbi kiállítására.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott és védője a határozatot tudomásul vette.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezéssel egyetértve kezdeményezte, hogy a másodfokú eljárás során a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottal szemben szabjon ki súlyosabb büntetést, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását rendelje el, és tiltsa el az elkövetőt a közügyek gyakorlásától.

Rovatok