Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak a feladatok az idei matematikaérettségiről

2023. május 9., kedd 09:47

Kilenc órakor kezdetét vette a matematikaérettségi, amely emelt és középszinten is két részből állt. Utóbbinál az első feladatlapon az elmúlt időszak egy központi témája, az árcsökkenés is előkerült, míg a második részben a diákoknak a Föld népességéhez köthető százalékszámítással gyűlt meg a baja.

Gráfok, halmazok, százalékszámítás, valószínűségszámítás, függvények, koordinátageometria, mértani sorozat, kétismeretlenes egyenlet és a gömb sugara – az Eduline beszámolója szerint első körben ezekkel a témakörökkel találkoztak a középszinten matematikából érettségizők, de a feladatlapban akadt egy árcsökkenésről szóló feladat is. 

Szintén középszinten a második feladatlap A részében függvényes példát kaptak a diákok, de meg kellett birkózniuk egy geometriai példával is, amiben egy rombuszt kellett elemezniük 13 pontért. Továbbá egy százalékszámítós példa is előkerült, aminek apropóját a Föld népessége adta. A B részben az érettségizők egy kördiagramot, egy geometriát és egy gráfot tartalmazó feladatot kaptak.

Az oktatási szakportál nem sokkal 12 óra után a nem hivatalos megoldásokat is közzétette, ezeket itt tekintheti meg.

Közel 75 ezren vizsgáztak

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden matematikával folytatódott a 2022/2023-as tanév érettségi időszakának kötelező része. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 70 394-en jelentkeztek vizsgára. Esetükben a maximálisan begyűjthető pontszám a 100, az első feladatrészért 30, a másodikért 70 pont járhat. Az első részben a végzősök 10–12 rövidebb feladatot kaptak, melyek megoldására 45 perc állt rendelkezésre. A második feladatlap egy A és egy B részből áll. Előbbiben három feladat szerepelt, míg utóbbiban újabb három feladat közül kettőt kellett választani, és azokat megoldani. Erre a részre 135 perc jutott, így a vizsga összesen 180 percig tartott.

Emelt szintű megmérettetésre 4537-en jelentkeztek, ők két körben, összesen 240 perc alatt maximum 115 pontot kaphatnak.

A hagyományoknak megfelelően a diákok idén is használhattak segédeszközöket, ott lehetett náluk a függvénytáblázat, a zsebszámológép, a körző, a vonalzó és a szögmérő is.

(Borítókép:  Diák a matematika írásbeli érettségi vizsgán 2023. május 9-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok