Júliustól fizetni kell majd az Őrmezőn, Kelenföldön lévő P+R parkolókért.
Reggel 6 és 22 óra között alkalmanként 350 forintért, éjszaka – azaz 22 órától reggel 6 óráig – pedig óránként 105 forintért lehet parkolni az M1-es, M7-es közös, város felé vezető szakasza mellett lévő kelenföldi és őrmezői P+R parkolókban − írta meg a TotalCar.
A majdnem 1500 autónak helyet adó Őrmező P1, P2, valamint az Etele tér P1, P2 névre keresztelt parkolókat az M4-es metróberuházás keretében alakították ki. A projektet az Európai Unió támogatta, amelynek feltétele az volt, hogy a parkolók öt éven át térítésmentesen üzemeljenek. A Kelenföldi P+R parkolók 0–24 óráig üzemelnek az év minden napján, tehát hétvégén és ünnepnapokon is díjfizetés ellenében lesznek használhatók nappal és éjszaka egyaránt. A parkolókban hagyott járművek biztonságáról átnézeti kamerarendszer gondoskodik.
A társaság közölte azt is, hogy az éjszakai díjfizetést a többi fővárosi tulajdonú, Budapest Közút által üzemeltetett, jelenleg is fizető P+R parkolóban (Köki Terminál P+R; Kőbánya-Kispest P+R, Hűvösvölgy P1 P+R; Örs vezér tere P+R; Pillangó utca P+R; Újpest-Városkapu P+R) is bevezetik júliustól.