Index Vakbarát Hírportál

A Budapest által felajánlott buszok nem kellettek Ukrajnának

2023. május 10., szerda 16:35

A civil közlekedési szervezet szerint az adományozás idő előtti bejelentésével a főváros vezetése előrefutott, most pedig hallgat.

Nem kellett az ukránoknak a Budapest által felajánlott buszok kétharmada. Amint arról korábban beszámoltunk, 2022 decemberében öt szóló Volvo és tíz csuklós Ikarus buszt adott át szimbolikusan Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója Balog Istvánnak, Ukrajna magyarországi ügyvivőjének.

Csakhogy a csuklós Ikarus buszok azóta sem hagyták el a BKV telephelyeit, ahol tárolták őket.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint ezzel a gesztussal Budapest városvezetése előrefutott, most pedig hallgat. Ukrajnában alacsony padlós buszok közlekednek, a 30 évnél idősebb csuklós Ikarusok pedig feltehetően nem illeszkedtek a fogadó ország koncepciójába. Dorner Lajos arra emlékeztetett, hogy magyar részről a Volán is felajánlott 37 buszt, ezek jelenleg Kisvárdán várakoznak.

Az ukrán fél csak az öt alacsony padlós Volvót vette át, így az öreg, de jó műszaki állapotú 200-as Ikarusok maradtak itthon. A BKV feltehetően ezeket a 2 millió forint körüli értéket képviselő buszokat is felveszi elárverezendő járműveinek listájára.

A VEKE információi szerint az Ukrajnának szánt egyik jármű épp a napokban kelt el 1 millió 890 ezer forintért a fővárosi közlekedési cég árverésén.

Rovatok