Index Vakbarát Hírportál

Egy levél szerint a védett személyek biztonsága miatt állítottak kordont a Karmelitához

2023. május 10., szerda 12:44

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az I. kerületi önkormányzattól azt a választ kapta, hogy a Színház utcában védett személyek biztonsága érdekében van lezárás.

Hadházy Ákos úgy fogalmazott: „immár bizonyított tény – persze eddig is nyilvánvaló volt mindenkinek –, hogy cinikus hazugság az »építési kordon« folyamatos emlegetése. Az I. kerületi önkormányzat számomra megküldött válaszából kiderült, hogy a Miniszterelnökség előtti Színház utcát a Készenléti Rendőrség zárta le „védett személyek biztonsága érdekében.”

A független országgyűlési képviselő a kerületi polgármestertől, V. Naszályi Mártától az alábbi választ kapta:

A Színház utcában a forgalomtechnikai lezárás biztonsági okokból történt, védett személyek biztonsága érdekében, ezt a Készenléti Rendőrség jogszabályi felhatalmazás alapján megteheti, ehhez a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzatnak nem kell a hozzájárulása.

A lezárással kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen okkal, melyik hivatal kezdeményezésére állították fel a kordonokat, valamint meddig marad ez a jellegű korlátozás az érintett területen.

A rendőrségtől az alábbi választ kaptuk: „Tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett helyszínen a rendőrség nem állított fel kordont. Az építési területet elzáró kordon kihelyezésére és a terület lezárására a kivitelezési munkákat végző cég intézkedett, így a feltett kérdéseire ők tudnak választ adni”.

A Momentum Mozgalom legutóbb kedd reggel bontotta el a kordont, ahol korábban könnygázt is bevetettek a rendőrök.

Rovatok