Index Vakbarát Hírportál

Másfél évet kapott a ceglédi férfi, akinek a négyéves lányát megerőszakolták

2023. május 11., csütörtök 15:21

Jogerősen az apa másfél év börtönbüntetést, míg az anya 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott kiskorú veszélyeztetése miatt egy 2018-as ügy miatt.

A négyéves kislányt még  2018 októberében vitték kórházba a szülei , ahol kiderült, eltört a combcsontja és vérzett a nemi szerve. Egy nőgyógyász is megvizsgálta, aki megállapította, hogy a kislányt megerőszakolták. Ezután vették őrizetbe a lány apját, a gyereket pedig nevelőszülőknél helyezték el.

Az apa végig tagadta a bűnösségét, azt mondta, egy többmázsás betontömb esett a kislányra, az okozta a sérüléseit.

A 24.hu megkeresésére a Fővárosi Ítélőtábla sajtóosztálya közölte, hogy jogerősen másfél év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a román férfit, akinek öt évvel ezelőtt megerőszakolták a négyéves kislányát Cegléden. 

A bíróság kiskorú veszélyeztetésében és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit. A megerőszakolt kislány anyját felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az apát az elsőfokú bíróság felmentette a szexuális erőszak vádja alól, mivel a helyszínen több férfi is tartózkodott, így nem lehetett megállapítani, hogy melyik férfi követte el a bántalmazást.

Rovatok