Index Vakbarát Hírportál

Érettségi előtt álló fiatalt kellett újraéleszteni egy focimeccsen Borsodban

2023. május 11., csütörtök 06:50

A fiatal fiú egy becsúszás következtében beütötte a fejét és elveszítette később az eszméletét. Azóta már jól van, az érettségijét sem kellett elhalasztania. Egy másik gyermeket pedig a testnevelésóráról szállított kórházba egy mentőhelikopter.

A Gyönk–Sátoraljaújhely-mérkőzésen történt egy szabályos becsúszás, amelynek következtében a fiatal játékos elesett, és erős ütést kapott a fejére.

Ezután megpróbált felállni, de összeesett. 

A bíró azonnal odarohant, és megkezdte a beavatkozást. Stabil oldalfekvésbe fektették a játékost, és biztosították a szabad légzést. 

Ezután jöttek a nehezebb pillanatok, mert még mindig nem volt magánál a fiatal játékos 

– mesélte az ATV Híradónak Belicza János játékvezető, aki szerint a fiú később magához tért, és akkor már a csapat stábja is segített az ellátásában. 

Az érettségi előtt álló fiú, miután magához tért, olyan gyorsan felépült, hogy a vizsgáit nem kellett elhalasztani. 

Mindeközben mentőhelikopter segítségére volt szükség egy másik helyszínen, egy salgótarjáni iskolában, ahol egy hetedikes diák testnevelésórán lett rosszul. Őt is újra kellett éleszteni, és végül egy budapesti kórházba szállították.

A salgótarjáni oktatási intézmény korábbi, már nyugdíjas igazgatója azt mondta, a tanárokat folyamatosan felkészítették a hasonló, rendkívüli helyzetekre. Az intézményvezető-helyettes szerint egy pedagógus mentette meg a gyermeket. Emellett kiemelte: több intézményben is található már defibrillátor, de most nem volt rá szükség.

Rovatok