Index Vakbarát Hírportál

Érettségi: a németesek szusszanhatnak, de az angolosokra nagy nap vár az iskolában

2023. május 11., csütörtök 05:58

Izgalmas nap előtt áll mintegy 65 ezer diák. Túl a magyar-, a matematika és a történelemérettségin, csütörtökön angolból bizonyíthatnak a végzősök. Aki németet tanul, ma szusszanhat egyet, persze csak egy rövidet, pénteken ugyanis a másik népszerű idegen nyelvi vizsgát is megtartják a középiskolákban.

Csütörtökön angollal folytatódik az érettségihét a középiskolákban.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 45 864-en vizsgáznak, számukra az írásbeli összesen négy részből áll, és 117 a maximálisan megszerezhető pontszám. Mindez úgy áll össze, hogy az olvasott és hallott szövegértésért 33-33, a nyelvhelyességért 18, az íráskészségért pedig szintén 33 pont jár.

A feladatok megoldására összesen 180 percet kapnak a tanulók, akik a szövegalkotáshoz nyomtatott szótárat is használhatnak.

A Európai Tanács skálája szerint a középszintű angolérettségi a B1 nyelvtudási szinttel egyenértékű.

Emelt szintű vizsgára 18 848-an jelentkeztek, az írásbeli itt is négy részből áll, a feladatok megoldására azonban 240 perc áll rendelkezésre, a maximálisan megszerezhető pontszám pedig a 120.

Emelt szinten érettségizek, mi kell ahhoz, hogy középfokú nyelvvizsgát is szerezzek?

Középszinten az osztályozás az alábbiak szerint alakul:

Mindez azt jelenti, hogy a sikeres vizsgához 25 százalékot kell elérni. Amennyiben azonban az egyes részeknél külön-külön nincs meg a 12 százalék, a vizsga – az összeredménytől függetlenül – elégtelen lesz.

Emelt vizsgáknál az osztályozás az alábbiak szerint alakul:

A középszinthez hasonlóan itt is érvényes a 12 százalékos szabály. Az emelt szintű nyelvi érettségiknél azonban azt is érdemes tudni, hogy 60 százalék elérése esetén a teljesítmény egy középfokú (B2), komplex típusú, 40–59 százalék elérése esetén pedig egy alapfokú (B1), komplex típusú nyelvvizsgával ér fel.

Három fontos vizsgán már túl vannak a diákok

Pénteken a németérettségi következik, ebből a tárgyból középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en vizsgáznak. Az írásbeli vizsgák május 26-ig tartanak, az emelt szintű szóbelik június 7. és 14. között lesznek, majd a megmérettetés a középszintű szóbelikkel zárul, június 19. és 30. között.

(Borítókép: Komka Péter / MTI)

Rovatok