Index Vakbarát Hírportál

Önkormányzati pénzen nyaraltak a pesti iskolaigazgatók, miközben a pedagógusok spórolnak

2023. május 12., péntek 21:10

Nizzába utaztatta tanulmányi kirándulásra a XVI. kerületi önkormányzat az Észak-pesti Tankerület vezetőjét és több általános iskola igazgatóját – tudta meg az RTL Híradó. A fideszes polgármester szerint ez már évek óta hagyomány, de a pedagógusok szerint a pénz máshová is mehetne.

Nizza az egyik legnépszerűbb, de sajnos nagyon drága franciaországi turistacélpont. Ettől függetlenül a főváros XVI. kerületi iskolaigazgatói, valamint az Észak-pesti Tankerület vezetője négy napot tölt el a mesés helyen,

méghozzá önkormányzati pénzből.

Az RTL Híradó tudta meg, hogy az oktatási vezetők 4 napot töltenek a tengerparti városban. Az utazás egyébként nem lepte meg a kerületi intézmények pedagógusait, mivel, mint kiderült, az igazgatók minden évben utaznak. A Híradónak nyilatkozó pedagógus azt mondta, az önkormányzat ugyan csak az oktatási intézmények épületeiért felelős, amelyeket rendben is tart, az utazásra költött pénzből adományozhatott volna oktatási eszközöket is az intézményeknek.

A kréták, a táblafilcek, mind nagyon vacak. Saját pénzünkből kell mindent beszerezni. Színes fénymásolónk nincs, egyetlen fekete-fehér fénymásolónk és nyomtatónk van. De ha kicsit többet másolunk, már megkapjuk a magunkét. Nagyon nagy spórolásban kell lenni

– fogalmazott.

A híradó stábja megkereste a kerület polgármesterét is, aki megerősítette az utazás tényét. De az is kiderült, hogy szerinte nem szabad sajnálni a vezetőktől az utazást, ugyanis minden pedagógust tisztelnek, például ismétlődően megszerveznek egy olyan bált, ahová ingyenesen léphetnek be a kerület pedagógusai.

A XVI. kerületi önkormányzatnál évtizedes tradíció a pedagógusok megbecsülése, mely nemcsak a szavak szintjén valósul meg, hanem tettekben is. Minden évben kitüntetjük a legjobb dolgozókat az év pedagógusa díjjal, pedagógusbált szervezünk, ahol a kerületi pedagógusoknak ingyenes a részvétel. Megszervezzük a pedagógusok tapasztalatcseréjét, a Kertvárosi Pedagógiai Napokat, ahol a részt vevő tanárokat jutalomban részesítjük

– írta Kovács Péter polgármester.

Ezenkívül azt is elmondta, hogy a pedagógusok napja alkalmából köszöntik a díszdiplomás pedagógusokat, a nyugdíjba vonuló pedagógusokat és az abban az évben kitüntetett pedagógusokat is. De az is kiderült, hogy nem csak szórakozni mennek a vezetők.

Az önkormányzat finanszírozásában megrendezett tanulmányúton nemcsak minden kerületi iskolaigazgatót, de minden kerületi önkormányzati fenntartású intézmény vezetőjét is hívjuk. Így a tanulmányút egyben csapatépítő rendezvénynek is tekinthető

– fogalmazott a polgármester.

A kerület országgyűlési képviselője mindeközben úgy vélekedett: szerencsétlen dolog intézményvezetőket és tankerületi vezetőket utaztatni, amikor folyamatosak a pedagógusok, diákok által szervezett demonstrációk.

Egy olyan helyzetben, amikor arra kellene koncentrálniuk, mondjuk, a tankerületi vezetőknek, hogy az iskolákban dolgozó, mindnyájunk gyerekeit tanító tanároknak megemeljék, megbecsüljék őket jobban, akkor én nem gondolom, hogy helyes ilyen utakat csinálni

– szögezte le Vajda Zoltán, az MSZP képviselője.

Rovatok