Index Vakbarát Hírportál

Majdnem végeztek a fogaskerekű felújításával, amikor a betörők tönkretették

2023. május 12., péntek 09:15

Többmilliós kárt okoztak a rongálók. Korábban is történt már hasonló eset, akkor külföldi graffitisek voltak a tettesek. Őket a rendőrség elfogta, a fogaskerekű mostani összefirkálásának ügyében még nyomoz.

Május 7-én éjszaka betörtek a Budapesti Fogaskerekű Vasút városmajori kocsiszínjébe annak ellenére, hogy a telephelyet biztonsági szolgálat védi. Az emelős műhelyben lévő, végszerelés alatt álló „szuperfogas” 56-os motorkocsijának fényezését durván megrongálták, festékszóróval összefújták. A műhely zárva volt, a zárat feltörték – adta hírül az egyik közlekedéssel foglalkozó szakember közösségi oldalán.

Hajtó Bálint arra emlékeztetett, hogy a motorkocsit nemrég, május 3-án szállították át a Vasúti Járműjavítóból (VJSZ) a Városmajorba, hogy a felújítási munkálatokat már a Fogaskerekű Vasút műhelyében fejezzék be. A BKV lapunkkal azt közölte, hogy a felújítást nagymértékben hátráltatja a bűncselekmény, mert a jármű jelentős részén javítani kell a fényezést. A kár – az első vizsgálatok szerint – csaknem másfél millió forint a közlekedési társaság szerint.

A civil szakértő úgy látja, ha a járművet vissza kell juttatni a főműhelybe, akkor a kárösszeg magasabb is lehet és a forgalomba állítása is tovább csúszik emiatt.

A BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen, a BKV feljelentése alapján már elrendelte a nyomozást rongálás vétség gyanúja miatt. A nyomozás folyamatban van, a rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, a kerületi rendőrkapitányság megkezdte az elkövető felkutatását.

A graffitizéssel már eddig is sokmilliós kárt okoztak a BKV-nak. 2018-ban az M3-as metrót a szakértelemmel is rendelkező rongálók lekapcsolták a hálózatról, így zavartalanul fújhatták össze a szerelvényt. 2022 szeptemberében két olasz és egy spanyol graffitis először Újbudán, majd Kőbányán tört be a BKV telephelyére, festékszórózással akkor is milliós kárt okoztak. A tettükről telefonnal felvételeket is készítettek. Elfogásuk után a rendőrség ezeket bizonyítékként használta fel.

Rovatok