Vietnámi, kazah, indonéz, sőt orosz munkások is könnyebben kapnak munkát, ha épp Magyarországon hiányszakmának számító képzettségük van. Egy távol-keleti munkaerő-közvetítő cég vezetője magyarázza el, miért igényelnek a magyarországi munkaadók messziről jött, magyar nyelvet sem beszélő munkásokat, ha még néha magasabb is a költségük, mint a hasonló képzettségű honfitársainknak.
A KSH adatai szerint 2021-ben 71 ezer, 2022-ben 74 ezer, idén pedig már 85 ezer külföldi állampolgár tartózkodik Magyarországon keresőtevékenység céljából. Az elmúlt évben 19 659 munkavállaló érkezett minősített munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül hazánkba. A növekedés folyamatos. A jelenség okait Maier Dávid, az egyik munkaerő-kölcsönző cég vezetője abban látja, hogy mivel nagyon megugrott a munkaerő-kereslet, a magyarok jobban megválogathatják már, hogy milyen ajánlatot fogadnak el. A másik ok pedig az, hogy rekordokat dönt a magyarok külföldi munkavállalási aránya, a legtöbben Ausztriában, Németországban és Angliában próbálnak szerencsét.
Korábban az építőiparban és a gyáriparban mutatkozott jelentősebb szakmunkáshiány, a külgazdasági és külügyminiszter által kiadott (3364-es) hiányszakmalistából azonban ma már az derül ki, hogy a legegyszerűbb ipari szakmákban, de már az informatika, szoftverfejlesztés, sőt a légijármű-vezetés terén is hiány mutatkozik.
A fizikai munkát végzők mellett tehát már magasan képzett munkaerőből is behozatalra szorulunk.
A miniszteri közleményből az is kiderül, hogy a felsorolt szakmákban a munkavállalás kifejezett könnyítésére volt szükség, ezért összesen 15, unión kívüli országból (köztük a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kazahsztán, Vietnám, de még az Orosz Föderáció állampolgárai is) kedvezménnyel vállalhatnak munkát Magyarországon. (Az indiaiak egyelőre nem tartoznak közéjük.) Az elmúlt években 70 és 90 ezer között mozgott a betöltetlen álláshelyek száma.
A kérdés többnyire úgy merül fel, hogy az üres pozíciókra itthon miért nincs megfelelő munkaerő, Maier Dávid szerint azonban úgy is feltehető a kérdés, hogy miért nincs kellő számú megfelelő munkaadó. Három részből tevődik ugyanis össze a probléma: adott munkakörre adott bér mellett, adott komplex ajánlatnál nincs az állásra jelentkező. Ha például a bér magasabb lenne, elképzelhető, hogy kisebb lenne a betöltetlen álláshelyek száma.
Évekkel ezelőtt a miniszterelnök a munkaerőhiányra nem a harmadik ország polgárainak beengedését látta megoldásnak, hanem a magyarországi romákra tekintett rejtett tartalékként. Forgács István romaügyi szakértő azonban úgy vélte, a munkaképes romák, akik meg akartak kapaszkodni a munka világában, azok – minimális kivétellel – már megtették. A cigányságnak üzenve a kormányzat távol-keleti munkavállalók érkezésének ösztönzését is előrevetítette. A munkát ugyanis az ország versenyképességének fenntartása miatt valakinek el kell végeznie.
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján márciusban már arról beszélt, hogy Magyarországnak a következő egy-két évben 500 ezer új munkáskézre lesz szüksége (amit elsősorban kárpátaljai és délvidéki magyarokkal tartana ideálisnak megoldani). Ennyien azonban biztosan nincsenek, még a magyarországi romákkal együtt sem. Maier Dávid tapasztalatai szerint ráadásul a mai napig tapasztalhatóak a munkaadók részéről előítéletek az utóbbiakkal szemben, akik viszont szintén egyre szívesebben próbálják ki magukat a nyugat-európai munkaerőpiacon. Összességében tehát meglehetősen alacsony azoknak a száma, akik még könnyen beilleszthetőek a magyar kulturális közegbe.
Amikor 2015 körül nemzetgazdasági szintű problémává lépett elő a munkaerőhiány, első körben szerbiai és ukrajnai munkavállalók felé nyitott Magyarország. Akkor még jóval könnyebben jöhettek, mint az ázsiaiak, akikkel szemben nyelvi és kulturális okok miatt még nagy volt az ellenállás. Mára már a munkaadók részéről többnyire nem az a kérdés, mint korábban, hogy igényel-e ázsiai munkást, inkább az, hogy indonézt, mongolt vagy épp Fülöp-szigetekit szeretne. Velük a jogszabály szerint maximum két évre szóló határozott idejű munkaszerződést köthetnek. Ezen túl azonban
az ázsiai munkavállalókra is éppúgy vonatkozik a munka törvénykönyve, mint a magyarokra, ez pedig előírja, hogy azonos munkáért azonos bért kell fizetni.
Ez a kékgalléros betanított munkások esetében – túlórákkal együtt – 250 és 350 ezer forint körül alakul átlagosan. Más kérdés, hogy mivel elsősorban pénzkereseti céllal jöttek, a szabadidejüket többnyire nem tudják vagy nem akarják a szállásuk falain kívül eltölteni, nyitottak arra, sőt néha elvárják, hogy túlórázzanak, gyakran a jogszabályi kereteken túlmenően is, amitől egyes foglalkoztatók nem zárkóznak el, így előfordulhat, hogy egyes dolgozók akár hétből hét napot munkával töltenek.
A reménybeli munkavállalók „átvilágítása” a magyar külképviseleten kezdődik, ahol a konzul feltérképezi, hogy melyik céghez menne, annak ki a tulajdonosa, mennyi lenne a fizetése, hol lenne a szállása. A feljegyzés alapján az idegenrendészet mérlegel, és el is utasíthatja a kérelmet. A jelentkezők alkalmassága alapvetően a helyi toborzóktól függ. Nagyobbrészt valóban alkalmas munkaerőt keresnek, de előfordul, hogy csak a schengeni határon belülre akarják bejuttatni a jelentkezőket, akik ezért jó pénzt fizetnek nekik, aztán felszívódnak.
Maier Dávid cége főként indiai munkavállalók európai közvetítésében szerzett tapasztalatot. Az ottani toborzópartnerei hosszú ideig a közel-keleti országokba, például az Egyesült Arab Emírségekbe vagy Szaúd-Arábiába küldtek embereket. Ezek az indiai dolgozók rendelkeznek jó nemzetközi munkatapasztalattal, jól beszélnek angolul, így megállják a helyüket nálunk is. Most, hogy egyre szélesebbre tárják az európai munkaerőpiac kapuját,
a magyar munkaerőpiacra olyan dolgozókat kell találni, akik szakmailag is felkészültek, és erkölcsileg is megfelelnek, az unió nyitott határaival nem élnek vissza, és nem tűnnek el. Ez nehezíti a toborzást például a Közel-Kelettel szemben, tehát nagyon fontos, hogy minőségi legyen a kiválasztás és a dolgozók »átvilágítása«.
A munkaadóknak sokszor nem olcsóbb az ázsiai, például indiai vagy kazah dolgozók alkalmazása, sőt az esetek többségében még drágább is, mint ha magyarokat foglalkoztatnának, hisz gyakran szállást és repülőjegyet is kell fizetni amellett, hogy adószámot, tajszámot kell intézni nekik, betegség esetén orvoshoz vinni, viszont a fluktuációt velük akár nullára is le lehet csökkenteni. Bizonyos munkakörökben vagy nagy létszámigény esetén rövid idő alatt lehetetlen magyarul beszélő munkavállalókat találni.
Eddig 25 cég kapott minősítő engedélyt arra, hogy ázsiai munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozhasson. Őket nemzetbiztonsági átvilágítás alá vetették, legalább 500 fő statisztikai létszámot kell foglalkoztatniuk, és 50 millió forintot is letétbe kellett helyezniük. Cserébe nagy létszámban és egyszerűsített eljárás keretében hozhatnak partnereik részére távol-keleti munkavállalókat, ami egyben komoly felelősséget is követel tőlük. A jogalkotói könnyítés persze abból a felismerésből is ered, hogy a hagyományos eljárásrend „áteresztőképessége” szűkös volt, nem tudott a munkaadói igényekkel lépést tartani.
A minősített munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan az állam stratégiai partnerei is kiemelt foglalkoztatóknak minősülnek, így ők is könnyítésekkel, egyszerűbben importálhatnak harmadik országbeli munkaerőt.
A keletről érkezők esetében úgy tűnhet, hogy az akut munkaerőhiánnyal küzdő, fejlett nyugati államok lépéselőnybe kerültek a 2015-ös migrációs beáramlás időszakában, hiszen Németországban vagy épp Svédországban, ha nem is kész, de jelentős létszámú átképezhető munkaerőt nyertek az afgán, szír és egyéb menekültek befogadása által. Maier Dávid saját tapasztalatai alapján úgy látja, azok a tömegek többnyire nem munkavállalási céllal lépték át a határt, s – bár van kivétel is – társadalmi és főleg munkaerőpiaci integrálhatóságuk azóta is nehézkes. A legális, munkavégzést célzó beutazást ugyanakkor az említett országok olykor rendkívül régi jogszabályok alapján, ebből következően nagyon szigorúan ítélik meg és bírálják el. Hozzájuk képest Magyarország épp fordítva viszonyul érkezésükhöz.
Bár a Debrecenbe tervezett új kínai akkumulátorgyárba magyar munkásokat is toboroznak (elsősorban mérnök munkakörbe), ugyanakkor 9 ezer fős nagyságrendben 2025-ig ilyen nehéz és veszélyes feladatra lehetetlen kétkezi magyar munkavállalókat találni. Maier Dávid szerint itt a minősített munkaerő-kölcsönzőknek és munkaerő-közvetítőknek fel van adva a lecke, hogy az előszűrés során megtalálják azokat a távol-keleti munkásokat, akiket a megbízóiknak – további interjúra – már úgy mutathatnak be, mint akik vállalják ezt a munkát.
A szakmában mostanában divatos mondás szerint
a harmadik országból érkezők nem veszik el a magyarok munkáját, épp ellenkezőleg: egy külföldi munkás három magyar munkahelyét menti meg.
Ők teszik lehetővé ugyanis, hogy az adott cég biztonságos termelése ne kerüljön veszélybe.
Hazánk nagyon kicsi ahhoz, hogy egy India méretű ország lakói számára karakteres kép rajzolódhasson ki róla. Nagyjából annyit tudnak, hogy Európában van, s talán még azt is, hogy az Európai Unió tagállama. Maier kutatásaiból az derült ki, hogy a külföldi munkavállalásban gondolkodó indiaiaknak az elsődleges motivációja, hogy olyan országban dolgozhassanak (és élhessenek), ahol rend van, ahol jó fizetés várja őket, a munkakörülmények vállalhatóak, és megbecsülik a munkájukat. Tehát hazánk nem konkrétan keresett célország, de mivel az ottani toborzók kínálati listáján egyre több magyar ajánlat szerepel, a betöltendő munkakör miatt sokan nálunk találják meg azt, amit keresnek.
India méretéből és lakosságszámából következően az ottani keresetek is nagyon különbözőek. Az egyik legfejlettebb, a dél-nyugati Kerala államban 20-25 ezer rúpia is lehet az átlagfizetés, azaz 80 és 100 ezer forint közötti. India északi területein viszont többnyire csak 8–10 ezer között keresnek. Ezekhez képest a magyar 160 ezer körüli minimálbér is kifejezetten vonzó ajánlatnak tűnik. A gazdagabb déli országrészből gyakrabban mennek külföldre munkát vállalni, az ő helyüket pedig gyakran – a belső migráció révén – az ország északról érkező „bevándorlói” töltik fel.
A szakember szerint a szimpátiájuk nem Magyarország irányában nyilvánul meg, épp fordítva, azért vannak itt, mert az itteni cégek kifejezetten a távol-keleti embereket keresik, az ő fizetési igényük (szemben például a kazahokkal) még elfogadható, nem utolsósorban pedig az ő szorgalmukban látják saját sikerük zálogát is.
(Borítókép: Maier Dávid. Fotó: Karip Tímea / Index)