Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az ügyészség, új fejlemény van a Futórózsa utcai késes gyilkosság ügyében

2023. május 15., hétfő 15:18

Vádat emeltek egy 40 éves férfival szemben, aki tavaly januárban egy XVI. kerületi társasház földszinti erkélyéről lopott, amit észrevett a szomszédos társasházban lakó sértett, és nyomban utána ment, hogy megállítsa – közölte hétfőn a Fővárosi Főügyészség.

A jelenleg is letartóztatásban lévő vádlott 2022. január 16-án, este, a XVI. kerületben, a Futórózsa utcában sétált, amikor az egyik társasház földszinti lakásának erkélyén meglátott egy horgászzsákot.

A férfi az erkélyhez lépett, kinyitotta a zsákot, és abból eltulajdonított egy pár ezer forint értékű hálót.

A lopásnak szemtanúja volt a szomszédos társasház egyik erkélyén tartózkodó sértett, aki nyomban lerohant az utcára, hogy kérdőre vonja az elkövetőt, amire azonban leért, addigra a vádlott már elhagyta a helyszínt, az elvett horgászeszközt pedig eldobta.

A sértett ekkor szólt a feleségének, hogy hívja a rendőrséget, majd a távolodó vádlott után sietett, és közben folyamatosan megállásra szólította fel. Még ugyanabban az utcában haladtak, amikor a vádlott megállt, a táskájából elővetett egy kést, szembefordult az őt követő sértettel, és felszólította, hogy hagyja őt békén, különben megszúrja.

A sértett azonban továbbra is meg akarta állítani a férfit, ezért arcon ütötte őt, erre a vádlott válaszul, a következő mozdulattal mellkason, szívtájékon szúrta őt . A sértett ezután megpróbált hazamenni, azonban az elszenvedett szúrt sérülés miatt pár lépés után egyensúlyát vesztette és a földre esett – olvasható a  vádiratban.

A férfi segítségére siető járókelők mentőt hívtak a sértetthez, aki azonban a szakszerű orvosi segítség ellenére életét vesztette a kórházban.

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettével vádolja a 40 éves férfit, akivel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Rovatok