A beszélgetésen Bodoky Tamás, az Átlátszó társalapító főszerkesztője és Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója vett részt. A beszélgetés szerkesztett leiratát mindkét fél hétfőn jelentette meg a saját oldalán, és ritka gesztus az is, hogy címükben a másik fél képviselőjének egyik legfontosabb mondatát emelték ki.

Felidézték: a portál és az alapítvány szembenállása régre nyúlik vissza, és sajtóperek sorozata lett a vége. A mostani vitát is online kezdték, de végül úgy döntöttek: személyesen is találkoznak, az „egészséges társadalmi párbeszéd jegyében”.  A két résztvevő között több szakmai pontban is komoly vita alakult ki, azonban egyes kérdésekkel kapcsolatban mégis egyetértés mutatkozott. 

Bodoky Tamás a vita elején arról beszélt, hogy a Transzparens Újságírásért Alapítvány a saját céljaként a médiatudatosság növelését, az olvasók informálását határozza meg, a nyitóoldalon mégsem talált hírt a „magyar sajtó legjelentősebb szegmensét képező kormánypárti, állami finanszírozású, az adófizetők százmilliárdjaiból gazdálkodó sajtóról, annál többet a kormánykritikus vagy ellenzéki sajtóról, az ő esetükben már havi 150 ezer forintnyi Soros-támogatásról is tényfeltárás készül”.

Több most a látnivaló a nem kormánypárti oldalon? 

Partos Bence erre azzal válaszolt: rendszeresen foglalkoznak a kormánypárti sajtóval és annak finanszírozási hátterével is. „Az egyik tanulmányunkban például bemutattuk, hogy a kormánypárti lapok jelentős állami vagy államközeli hirdetéseket kapnak, és kifejtettük, milyen hatással van ez a médiapiacra. Egy másik elemzésben pedig rámutattunk arra, hogy tizenkétszer többet költenek hirdetésre a kormánypártiak, mint az ellenzékiek” – mondta.

Mindemellett elismerte:

Tény, hogy az elmúlt időszakban többet vizsgáltuk a nem kormánypárti média hátterét, ugyanis azt láttuk, hogy azon az oldalon több a látnivaló. 

Hozzáfűzte azt is: míg a jobboldalon a kormánypárti média szereplői klasszikus értelemben véve „értékalapú” újságírást folytatnak, és rendre nyíltan közlik, mit képviselnek, azzal szemben a másik oldalon azt látják, hogy „vannak magukat objektívnek és függetlennek címkéző lapok, amikbe egyszer csak pénzt rak egy cseh milliárdos, a Nyílt társadalomért Alapítvány vagy épp az amerikai demokrata kormány egyik szervezete”. Szerinte emiatt nem reális arról beszélni, hogy egy-egy lap „mindentől és mindenkitől” független lehet, és aki ilyet ír, az egyszerűen megtéveszti az olvasókat.

„Mi nem állítjuk, hogy politikai hatalomtól független újságírás nem létezik. Objektív nem létezik, de ez két külön kérdéskör. Olyan viszont nincs, hogy valaki csak úgy hozzád vág 300 milliót. Aki csak minimálisan is tisztában van a hatalom és a pénz természetével, tudja: ingyenpénz nincs. Ettől még a politikai érdektől független, tisztességes újságírás van, volt és lesz is. Lennie kell. De nem biztos, hogy ott találjuk, ahol ezt a leghangosabban, mellüket döngetve hirdetik magukról” – fejtette ki véleményét a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója.

„Nem ördögtől való” pénzt elfogadni a külföldi intézményektől

Bodoky Tamás erre válaszolva azt mondta: „Az 1990 és 2010 között a független vagy ne adj’ isten ellenzéki lapoknak is rendszerszerűen juttatott állami megrendelések és támogatások a kétharmados világban gyakorlatilag teljesen megszűntek”, és ma már csak a kormánypárti „propagandasajtót” támogatja az állam.

A kormánykritikus vagy a hatalmon lévő politikusok munkáját egyszerűen csak ellenőrizni és bírálni kívánó sajtó kénytelen volt új üzleti modellek után nézni. Az egyik ilyen lehetőség az előfizetések és olvasói támogatások kérése. Az előfizetésekkel az a probléma, hogy Magyarországon csak egy szűk réteg privilégiuma, hogy sajtótermékekre költhessen úgy, hogy az ne menjen a mindennapi szükségletei rovására. Az előfizetős sajtó a középosztály privilégiuma, a fizetőfal kizárja a tájékozódásból azokat, akik nem tudnak fizetni a hírekért

– fejtette ki az Átlátszó főszerkesztője.

Hozzátette: ők az előfizetések helyett azt a megoldást választották, hogy csak hozzájárulást kérnek az olvasóktól, de ez önmagában valóban nem elég ahhoz, hogy fenntartsák magukat (bár így is a túlnyomó részét adja a finanszírozásuknak). 

Nonprofit szervezetként azonban jogosultak arra, hogy ne csak magánszemélyektől, hanem intézményi donoroktól is elfogadjanak, megpályázzanak támogatásokat.

Én azt gondolom, hogy nem ördögtől való ilyen intézményi donoroktól támogatásokat elfogadni, különösen akkor nem, amikor az EU- és NATO-tag Magyarországon a kormánypárt megpróbálja lejáratni és tönkretenni a kritikus hangokat, állampárti propagandagépezetet működtet, és gyakorlatilag visszahozta az egypártrendszert, amiben veled ellentétben nekem még volt alkalmam a múlt században két évtizedet eltölteni, és nincsenek szép emlékeim róla.

– fejtette ki Bodoky Tamás, majd partnere kérdésére válaszolva hozzáfűzte azt is: az ilyen esetekben „illik nyilvánosan beszámolni arról, hogy pontosan milyen szervezetektől és mekkora támogatásokat kaptunk”.  Szóvá tette azt is, hogy nemrég nyertek első fokon sajtópert az MTI és a Magyar Nemzet ellen amiatt, hogy a CÖF–CÖKA sajtótájékoztatója alapján azt állították, hogy ők egy külföldről pénzelt szervezet.

Az Átlátszó főszerkesztője azt is hozzátette, hogy „a külföldi intézményi donorok pedig a magyar kormány és a kormánysajtó állításaival ellentétben nem megrendelőként lépnek fel, hanem az általunk gyakorolt újságírásról döntik el, hogy kívánják-e támogatni, avagy sem”.

Ezúton felajánlom a magyar állam bármely szervezetének, hogy a külföldi intézményi adományozóinkkal azonos feltételekkel és összegekkel támogasson meg minket, ha ennyire zavaró vagy problémás számukra az úgynevezett külföldi finanszírozás. De felhívom a figyelmet, hogy a külföldi donorok nem cikkeket rendelnek, mint a Fidesz politikusai a kormánysajtótól, hanem legfeljebb csak pénzügyi elszámolást a támogatás felhasználásáról, és szerződésben vállalják, hogy nem szólnak bele a tartalomba

– mondta Bodoky Tamás, majd azt is hozzátette: annyiban tekinthető ez is értékalapú újságírásnak, hogy a nyugati típusú demokráciák vagy az Európai Unió alapértékeit képviselik, és a külföldi szervezetek „az ilyen értékek talaján álló újságírást tartják támogatandónak. Egy olyan országban, amelynek a kormánya tizenkét éve gúnyt űz ezekből az értékekből.”

Mit támogatnak pontosan a külföldiek? 

Partos Bence erre válaszolva azt mondta, hogy nemrég Németh Péter, a baloldali Népszava főszerkesztője is elismerte, hogy ha nem kapnának állami hirdetéseket, akkor megszűnne a lapjuk. Hozzátette azt is: az Átlátszó korrekten jár el azáltal, hogy felvállalja a „Soros-féle pénzek” elfogadását, és tájékoztatja az olvasóit róla. Abban viszont nem értett egyet partnerével, hogy a külföldi intézményi donorok „a sajtószabadságot és a szabad sajtón keresztül a plurális demokráciát” vagy éppen az unió alapértékeit képviselik.

Szép szavak, de beszéljünk továbbra is nyíltan, ezért lefordítom: ezek a »külföldi donorok« a liberális vagy baloldali ideológiai alapokon álló újságírást támogatják. Nem a sajtószabadságot, nem a plurális demokráciát. Lehet ezt úgy keretezni, hogy »a nyugati típusú demokráciák alapértékeiről« van szó, valóban jól hangzik, de ez egy teljesen szubjektív értékkritérium. Sokkal előremutatóbb, ha kimondjuk a valóságot

– fogalmazott Partos Bence.

Bodoky Tamás erre válaszolva azt mondta, hogy ők nem állnak liberális vagy baloldali ideológiai alapokon, kizárólag újságírószakmai alapokon. „A gondolatmeneted úgy hangzik, mint amikor Fidesz-bérencséggel vádoltak balról, amiért tényfeltáró cikkeket írtam a 2006-os rendőri túlkapásokról” – fűzte hozzá, majd azt mondta, hogy szerinte a nyugati donorok a hatalomellenőrző újságírást támogatják.

Partos Bence viszont úgy vélekedett, hogy ez utóbbi egy szereptévesztés. „A nyugati mainstream média kollektív identitásának meghatározó eleme, hogy 4. hatalmi ágként felkent feladata a hatalom ellenőrzése, kontrollálása. Mégis mi alapján? Kitől kapta erre a felhatalmazást?

A hatalmat a nyugati országokban demokratikus, átlátható módon választják. Sok újságíró ezzel szemben önjelölt módon kikiáltja magát a hatalom ellenőrzőjének, az emberek azonban nem tudják, kik ők, valójában mihez értenek, és hogyan kerültek egyáltalán ebbe a szerepbe” – mondta, hozzáfűzve: szerinte ennek is tudható be az, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon nagyot csökkent az újságírókba vetett bizalom, és a szakma veszített a presztízséből.

Az újságírásnak alapjaiban kell megújulnia. A média célja szerintem nem a hatalom ellenőrzése, hanem a tényalapú tájékoztatás, a tudományos ismeretterjesztés, a platformképzés és a szellemi élet pezsdítése a legkülönfélébb intellektuális tartalmakkal

– szögezte le. 

Létezik-e független újságírás?

Bodoky Tamás ezután arról beszélt, hogy „a kormánysajtóban az »aki nincs velünk, az ellenünk van« logikája érvényesül, és ez sajnos létrehozta a maga ellenpárját, a szerkesztőségek belső pluralizmusa csökkent, nehezen férnek meg egymástól eltérő nézeteket valló újságírók egy csapatban, továbbá ezt a tendenciát erősíti a közönség növekvő polarizáltsága, az olvasói elvárás is”. Ezzel szemben szerinte egy szerkesztőségben „többféle nézőpontra van szükség ahhoz, hogy a teljes képet lássuk”. Mint mondta: 

Ezért foglalkozunk rendszeresen az ellenzék viselt ügyeivel: nemrégiben Skrabski Fruzsinával készítettem dokumentumfilmet a 2006-os rendőri túlkapásokról, a dollárbaloldal-botrány kulcsszereplőjeként elhíresült Datadat cégcsoportról pedig 2020 óta közlünk tényfeltáró cikkeket. Nem igaz, hogy az újságíróink nem mernek olyan témákhoz nyúlni, amelyek sérthetik a külföldi támogatóink vélt vagy valós ideológiai beállítottságát, sőt az is előfordult már, hogy utánajártunk egy nem transzparens módon nyújtott külföldi támogatásnak.

A beszélgetés végén szóba került az a kérdés is, hogy létezik-e „szakmai alapokon álló, politikai oldalaktól független újságírás”. Partos Bence azt mondta, hogy szerinte nem, „a független és objektív média ideája leáldozott”.

Politikai érdektől független újságírás, ha kismértékben is, de nyilván előfordulhat. Ideológiáktól független azonban nem. Ebben a vitában a kulcskérdés, hogy mitől független újságírásról beszélünk? Minden értékrendszertől és világképtől független újságírás nem létezik

– fogalmazott, majd utalt arra is, hogy szerinte Magyarországon a teljesen ideológiamentes és pártatlan sajtónak nem is lehet olvasottsága, mert annyira polarizált a társadalom, hogy nem lenne olvasójuk.

Bodoky Tamás szintén elismerte, hogy a megosztottság nagy problémát jelent, és a saját olvasóiknál is gyakran tapasztalják, hogy nem fogadják jól, ha az ellenzékkel szemben kritikus hangnemet ütnek meg egy-egy cikkben, vagy éppen alkalmazzák a szerkesztőségben azt a Hont Andrást, akit ellenzéki oldalon egyesek, mint mondta, a Fidesz „szekértolójának” tartanak. 

De én kitartok a döntésem mellett, az ő nézőpontjára is szüksége van az Átlátszónak, és még az Orbán-rendszerben is szükség van az ellenzék kontrolljára is

– szögezte le Bodoky.