Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Autóklub javaslatot tett, Karácsony Gergely kitart a Lánchíddal kapcsolatban

2023. május 16., kedd 15:45

Tegyük lehetővé, hogy a Lánchíd élhető és környezetbarát forgalmi rendjét független szakértők határozzák meg – fogalmazott a Magyar Autóklub közleményében.

Az autóklub amellett, hogy kifogásolja a Budapesti Lakógyűlés szavazás kérdésfeltevésének módját, a Lánchíd forgalmi rendjével kapcsolatban az okos kompromisszumot támogatja. Úgy fogalmaznak, hogy olyan megoldás szükséges, mely nem hozza vissza az eredeti torlódásos állapotot,

ugyanakkor a másik szélsőséget, az üres híd állapotát sem tartósítja, nem terheli értelmetlenül a környező úthálózatot és a környezetet.

„Támogatjuk, hogy a hídon az autóbuszoknak és a kerékpárosoknak ne kelljen a dugóban araszolniuk, ehhez a használat finomhangolása szükséges: hajthassanak be úgy a civil autósok, ami még nem jár torlódással. Indítványozzuk, hogy a behajtásra jogosultak körére és a forgalmi rend részleteire független szakmai testület adjon javaslatot” – fogalmaznak.

álláspontjuk szerint a szavazásban feltett – Közlekedhessenek-e autók a Lánchídon? – kérdésre adott „Igen” szavazatok a megoldás irányát adják meg. A forgalmi rend részleteit pedig a szakemberek kell hogy meghatározzák.

Végezetül felkérik a Magyar Mérnöki Kamarát, a Magyar Urbanisztikai Társaságot, a Közlekedéstudományi Egyesületet, a Magyar Útügyi Társaságot és a Budapesti Műszaki Egyetemet, hogy a delegáltjaikból alakított független szakmai testület útján határozzanak meg olyan élhető kompromisszumos megoldást, mely környezetkímélő és a közlekedés minden résztvevőjének egyaránt megfelel.

Miért újították fel, ha az autósok nem használják?

Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke is megosztotta a véleményét Facebook-oldalán. Posztjában úgy fogalmaz, hogy „Tisztelt főpolgármester Úr! Nem lesz ez így jó!”

Majd felteszi azt a kérdést, hogy miért újították fel 10 milliárdokért a Lánchidat, ha autósok nem használhatják azt?

„Világos, hogy amióta az autósok nem használhatják a hidat, kaotikus a helyzet a város több pontján. Arról nem is beszélve, hogy a nyári lezárásokkal együtt pokollá fog válni a budapesti közlekedés, ráadásul nőni fog a környezetterhelés is. Mi, Szocialisták és Demokraták épp ezért a Lánchíd autós közlekedésre való használata mellett voksolunk” – zárja bejegyzését.

Karácsony Gergely is megszólalt

A Lánchíd új – a közösségi közlekedést, a „szelíd” közlekedési módokat és a gyaloglást segítő – szerepe teremti meg annak a lehetőségét, hogy zöldítsék a belváros érintett részét a budai és a pesti oldalon is – mondta hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester egy budapesti sajtótájékoztatón, amelyen az erre irányuló fejlesztések látványterveit is bemutatták. A főpolgármester emlékeztetett, a Lánchíd felújításához kapcsolódóan új forgalmi rendre tettek javaslatot – erről részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

Javasolják, hogy a rekonstrukciót követően is maradjon meg a jelenlegi forgalmi rend, amely szerint a hidat a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők használhatják, a személy- és egyéb gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra.

Jelenleg folyik egy közéleti vita arról, hogy milyen forgalmi rend legyen a Lánchídon, és ezen keresztül van egy nagyon fontos társadalmi párbeszéd arról: mi az a jövőkép, amit Budapest a fővárosiakkal közösen szeretne megvalósítani

– jelentette ki Karácsony Gergely, aki közölte azt is, hogy a Lánchíd felújítása határidőre elkészül. A főpolgármester kijelentette: a megújuló Lánchíd forgalmi rendjének kialakítása nagyon fontos lépés, de csak egy lépés egy élhető Budapest megteremtésének irányába. 

Az érintett belvárosi területre vonatkozó, megörökölt koncepcióterveket továbbtervezték, ami érinti a Clark Ádám teret, a Széchenyi István teret és a József Attila utcát.

A Széchenyi István térre vonatkozó tervekről szólva Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Budapest legméltatlanabb helyzetét mutatja az, hogy a téren, az úttesten a turisták balesetveszélyesen gyalogolnak át.

  1. A Lánchíd jelenlegi forgalmi rendje lehetővé tenné az „óriási” körforgalom megszüntetését;
  2. és a tervek szerint a zöldfelületet megőrző, de színvonalas gyalogos sétányt alakítanának ki: a Szent István Bazilikától, a Lánchídon keresztül lehetne a Várkert Bazárig sétálni;
  3. a József Attila utca terveken szereplő megújításáról elmondta, szélesebb járdát és egy élhetőbb, magasabb színvonalú közterületet kellene kialakítani;
  4. a budai oldalon a Clark Ádám téren a tervek szerint sokkal több zöldterületet és jobb gyalogos közlekedési lehetőségeket alakítanának ki.

Az előbbiek akkor válhatnak megvalósíthatóvá, ha a Lánchíd forgalmi rendjéről sikerül azt a közös döntést meghozni a budapestiekkel, hogy fenntartják a hídon a mostani közlekedési rendet – összegezte a Napi.hu.

Rovatok