Index Vakbarát Hírportál

Kidaruzták Zugligetből a két villamosmatuzsálemet

2023. május 16., kedd 15:45

Ma már igazi ritkaság a magyar villamosgyártás ezres sorozata. Már azokat a síneket is felszedték, amelyeken anno a zugligeti végállomására érkezett a két, hosszú évtizedekig pusztuló példány. Most teherautón szállították a Kőbányai úti járműjavítóba, hogy megmentsék őket az enyészettől.

A Közlekedési Múzeum régi terve valósult meg a mai napon azzal, hogy a Zugligeti libegő alsó állomásánál közel 40 éve veszteglő két, ezres sorozatú villamos-motorkocsit daruval kiemelték és az Északi Járműjavítóba szállították. A járműmatuzsálemekre az elkövetkezendő időszakban a múzeum megbízásából teljes körű restaurálás vár.

A két motorkocsit a Közlekedési Múzeum több mint egy éve egy a kempinget üzemeltető magánszemélytől vásárolta meg 4 millió forintért. A tervek szerint az új Közlekedési Múzeum új állandó kiállításán lesznek majd láthatóak.

Az 1043-as és 1061-es pályaszámú villamosokat még 1984. szeptember 1-én selejtezték le, ezt követően a kemping recepciójaként, illetve büféként hasznosították. Az elmúlt évtizedekben azonban már funkció nélkül pusztultak.

Az ezres sorozat járművei 73 évig Budapest legforgalmasabb villamosvonalain, egyebek mellett a  Budagyöngye és a Zugliget közötti 58-as vonalon közlekedtek. (Ennek a szakasznak az emelkedő terepviszonya indokolta, azt, hogy az erős motorral szerelt, magyar gyártású jármű itt közlekedjen.)

A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) az első ilyen darabokat még 1912-ben szerezte be, melyeket akkor még favázalapokra szereltek. Később ezeket acélvázra cserélték. Összesen 80 darabot készítettek ezekből a Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár, illetve a Ganz üzemeiben.

1977-ben szűnt meg az 58-as villamosvonal, a mára igazi relikviává vált járműveket azonban a nyolcvanas évek első felében, az akkor még meglévő síneken vitték fel a Zugligeti úti egykori végállomáshoz.

Népes tábora van a zugligeti 58-as viszonylat visszaállításának, de a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán szerint ennek nem túl sok a közlekedésfejlesztési realitása. A sínpár a Zugligeti út 4. szám előtt véget ér, azonban az önkormányzat ügyel arra, hogy a pálya meghosszabbításának opcióját fenntartsa, azaz nem ad ki engedélyt az egykori nyomvonal "elépítésére". Ennek megfelelően az út bal oldalán végig parkoló funkció lehet csak. 

Az önkormányzat terve szerint a libegő alsó állomásánál, a most elszállított villamosok helyén is autóparkoló lesz.

Az 58-as villamos fenti végállomásánál a kemping évekkel ezelőtt megszűnt, a területére a XII. kerületi önkormányzat terveket készített. Ezek szerint a villamos-végállomás műemléki védettségű, önkormányzati tulajdonban lévő épületét kibővítenék és étteremként működhetne tovább.

(Borítókép: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)

Rovatok