A McDonald’s tavaly ősszel vezetett be egy elviteli díjat, amit az üzletekben történő vásárlásoknál és az autós rendeléseknél is felszámítanak. Úgy tűnik, hogy a gyorsétteremlánc máris emelésre kényszerült.
80 forint helyett már 100 forintot kell fizetnie annak, aki a McDonald's-ban nem helyben fogyasztja el az ételét, hanem elvitelre kéri azt.
A 80 forintos elviteli díjat 2022. szeptember 1-jén vezették be a gyorséttermekben, most 25 százalékos emelés történt – írja a hvg.hu.
A McDonald's tavaly ősszel a lap megkeresésére közölte, hogy ez egy tranzakcióhoz kapcsolódó díj, amely részben az elviteles vásárlásokra vonatkozó megnövekedett többletköltségeik fedezetéül szolgál. Az összeget egyébként az éttermi és autós rendeléseknél is felszámítják.
Természetesen a rendszer könnyen kijátszható, erre egyébként már volt is példa. Egy vendég helyben fogyasztásra rendelt, majd kért külön egy papírzacskót, amit ingyen megkapott, és abban vitte el az ételt.
Arról, hogy a tavaly őszi bevezetés után mi a mostani drágulás oka, a gyorsétterem egyelőre nem adott tájékoztatást.