Index Vakbarát Hírportál

Még mindig nem kaptak kártérítést a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói

2023. május 17., szerda 19:21 | aznap frissítve

Több mint hat évvel ezelőtt, 2017 januárjában történt a szörnyű tragédia, amelyben tizennyolcan meghaltak, és több mint húszan megsérültek. Az áldozatok rokonai azóta sem kaptak kártérítést.

Továbbra sem kaptak kártérítést a 2017-es veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói – erről a tragédiában érintett Szendrei Endre beszélt az ATV Híradónak.

Mint ismert: Olaszországban már megszületett az ítélet a kártérítési perben, ezt viszont idehaza csak polgári peres eljárás keretében lehet érvényesíteni a sofőrrel szemben.

Ez az eljárás Szendrei Endre szerint azért nem indult még el, mert az olasz ítélet fordítása sok időt vett igénybe. A hozzátartozók egyébként számítanak arra, hogy a sofőr egyedül nem tudja majd kifizetni a kártérítést, ezért azt fontolgatják, hogy a busztársasággal szemben is eljárást indítanak.

A magyarországi polgári peres eljárások még nem indultak el, mert ilyenkor az Olaszországban született ítélet hivatalos fordítása zajlik, és annak az átültetése a magyar jogrendszerbe, ezt követően indulhat meg egyáltalán Magyarországon az eljárásnak a megindítása. Én nagyon szeretném, ha az ítélkezési szünet előtt meg tudnánk indítani ezt az eljárást

– mondta.

Mint ismert, a tragédia  2017. január 21-ére virradó éjjel történt, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium egy diákcsoportja autóbusszal utazott hazafelé egy franciaországi sítáborból. A buszon több mint ötvenen voltak, többségük 14–18 éves diák. A jármű Verona közelében az autópályán balesetet szenvedett és kigyulladt. A tragédiában tizennyolcan meghaltak, és több mint húszan megsérültek.

Rovatok