Index Vakbarát Hírportál

60 ezer forintért gyújtotta rá a házat az idős nőre, élete végéig börtönben marad

2023. május 18., csütörtök 16:25

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki bántalmazott egy idős nőt, majd rágyújtotta a házat Miskolcon.

A férfi ismerte az asszonyt, korábban többször segített neki a bevásárlásban. Olyankor beszélgetett vele és a házába is bejutott, így tisztában volt az egészségi állapotával és a körülményeivel.

A vádlott 2021. szeptember 24-én hajnalban egy ablakon át bemászott az idős nő ingatlanjába, ahol öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Mikor az asszony felébredt a zajra, a férfi egy franciakulccsal fejbe ütötte. Az idős nő az ütés következtében a földre esett és elvesztette az eszméletét – adta hírül az MTI.

A támadó eltette a lakásban talált mintegy 60 ezer forint értékű fülbevalót, majd a cselekmény leplezése céljából meggyújtotta a házban talált takarót, rongyot, valamint az ajtótokot, és a még életben lévő asszonyt magára hagyva elmenekült.

Az idős nő halálát füst- és szén-monoxid-mérgezés okozta. A bíróság a vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A férfi a legkorábban harminc év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartását, míg súlyosbító körülményként értékelte a férfi előéletében rejlő körülmények mellett azt, hogy a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el – írták.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három munkanapot fenntartott jogorvoslati nyilatkozata megtételére.

Rovatok