Index Vakbarát Hírportál

Csaknem 49 ezer határsértőt fogtak el idén

2023. május 21., vasárnap 13:00

Csaknem 49 ezer határsértőt és 387 embercsempészt fogtak el idén Magyarországon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bakondi György hozzátette: ez azt jelenti, hogy jelentős nyomás alatt tartják a határunkat a migránsok és az embercsempészek.

Közölte, a magyar börtönökben lévők 12 százaléka embercsempészet miatt tölti büntetését, a 2048 embercsempész 73 ország állampolgára. „Ők a peremen vannak. Az igazi nagy bűnözők, akik a hálózatokat mozgatják, nem jönnek a határ közelébe, így elfogni sem tudjuk őket” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy az embercsempészés elleni fellépés a magyar államnak rendkívüli terheket jelent.

A főtanácsadó szólt arról, hogy Magyarország minden olyan országgal együttműködik – a Frontexszel is igyekszik együttműködni –, amelyik a nemzeti határok, a belső biztonságot szolgáló határok kontrollját segíti. Ausztriával, Szerbiával van ilyen együttműködés, de Horvátország, Szlovénia és Ausztria is együttműködik e téren – fűzte hozzá.

Azt mondta, ezek helyes kezdeményezések, „csak az Európai Unió álláspontjában nem látszik változás sem a finanszírozás, sem a jogi támogatás oldaláról”.

Bakondi György felhívta a figyelmet: az Európai Unióban vannak politikai nyilatkozatok, amelyek ettől eltérnek. Legutóbb a német kancellár, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője nyilatkozott arról, hogy a külső határt meg kell védeni, akár kerítést is kell építeni. Erre azonban sem pénzt, sem tényleges döntéseket nem kaptunk – mondta.

Csak arra tudok gondolni, hogy ezek a nyilatkozatok inkább szólnak a közelgő európai parlamenti választásnak, ami előtt a migráció nagy kérdés lesz, mintsem a valóságos helyzet megoldásának

– fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a Soros Györgyhöz köthető alapítványok által megfogalmazott ideológiai háttér a mai napig tapasztalható a migráció kezelésében. A napokban Magyarországon járt európai uniós ellenőrző bizottság azt mondta, hogy „ha nem fogadjuk el azt a politikai, ideológiai álláspontot, amelyet ők képviselnek, akkor nem adnak támogatást” – mondta.

Mint mondta, a 2015-ös migrációs válság óta Németországban egyre több, súlyos feszültséget okozó körülmény merül fel, például a szociális rendszer túlterheltsége, és súlyos, több száz fős áldozati tömeget követelő terrorcselekmények következtek be.

„A hagymázas elképzelés, mely szerint szükség van az érkezők munkaerejére, és gyorsan integrálódnak, nem teljesült, ma már egyre nyíltabban hirdetik, hogy az ő ideológiájuk, a muszlim vallás erősebb, mint az európaiak vallása” – fogalmazott. Ez a körülmény annál súlyosabb, minél nagyobb arányban vannak jelen migránsok a társadalomban. Németországban már 18 százalék felett van a migránsok aránya – közölte Bakondi György.

Rovatok