Index Vakbarát Hírportál

Fiatal lányoknak hirdetett állást, majd intim képeket kért tőlük

2023. május 23., kedd 09:50

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a 28 éves férfit többrendbeli gyermekpornográfia bűntettével, valamint különleges személyes adatokkal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, valamint végleges hatályú eltiltást minden olyan foglalkozástól, amely révén a vádlott kiskorúakkal kapcsolatba kerülne.

A vádirat szerint a vádlott legkésőbb 2017-től kezdve, a 2020 novemberében történt elfogásáig, különböző e-mail-címekkel ingyenes apróhirdetési oldalakra regisztrált, ahol olyan valótlan állásajánlatokat tett közzé, amelyekben akár már 13-14 éves kortól kezdődően kiskorú, illetve fiatal lányoknak kínált jól fizető divat-, fehérnemű-, illetve bikinimodell- vagy különböző hoszteszmunkákat.

Az álláshirdetésekre jelentkező sértettektől először általában ruhás fényképet kért, és – hogy elnyerje a bizalmukat – felajánlotta, hogy a fotók elkészítéséhez nyugodtan kérjenek segítséget a szüleiktől, akik majd a fotózásokra is elkísérhetik őket. Legtöbb esetben a hirdetésekben, majd a levelezés és az egyeztetés alkalmával a vádlott nőnek adta ki magát, egyes esetekben pedig valóban létező, szakmailag elismert modellügynökségek nevében vette fel a kapcsolatot a sértettekkel.

Miután elnyerte a lányok bizalmát, már fehérneműs, illetve meztelen képeket, valamint bemutatkozó videót is kért tőlük, mindezt arra hivatkozva, hogy látnia kell, nincs-e testi hibájuk vagy tetoválásuk, mivel az kizáró ok lenne a szakmában.

Ezután többször már konkrét dátumokat adott meg a munkakezdés vagy fotózás idejére vonatkozóan, ezáltal tovább hitegetve az általa tudottan kiskorú, illetve fiatal felnőttkorú, modellkedésre vagy gyors kereseti lehetőségre vágyó sértetteket.

A vádlott az ily módon megszerzett – több esetben pornográf – képeket, videókat ezután a legtöbb esetben felhasználta úgy, hogy azokat különböző közösségi oldalakon, a sértettek nevében létrehozott nyilvános álprofilokon keresztül másokkal megosztotta, egyúttal a nevükben szexuális szolgáltatás nyújtását ajánlotta fel.

Emellett a megszerzett képeket, videókat felhasználva internetes hirdetéseket, illetve társkereső hirdetéseket is közzétett a sértettek nevében – vagy olykor a szüleik nevében –, amelyek szintén arról szóltak, hogy a lányok anyagi ellenszolgáltatásért cserébe idegen férfiaknak szexuális szolgáltatást nyújtanának. A hirdetésekre jelentkező férfiakkal ezután a vádlott a sértettek nevében kommunikált, és adott esetben a kérésükre további képeket küldött nekik.

Az ügynek összesen 21 sértettje van.

Közülük azok a lányok, akiket különböző fórumokon szexuális szolgáltatás nyújtására ajánlott fel, az arcuk, a nevük vagy a bemutatkozó videójuk alapján egyértelműen beazonosíthatók voltak, ezért ezzel a terhelt nekik jelentős érdeksérelmet okozott.

Rovatok