Index Vakbarát Hírportál

DK: Karácsony Gergely elüttette magát a villamossal

2023. május 23., kedd 17:39

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője emlékeztette a főpolgármestert arra, hogy pártja nélkül semmilyen döntést nem lehet meghozni a közgyűlésben. A politikus szerint Karácsony Gergely rászabadította az országra Márki-Zay Pétert.

„Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármesternek, azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal, és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék” – fogalmazott Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője szerint Karácsony Gergely nem engedhet meg magának kritikus mondatokat a legnagyobb ellenzéki párttal szemben, amely egyben a legnagyobb fővárosi frakciót is alkotja. A DK nélkül nem lehet döntéseket hozni a fővárosban – tette hozzá Gréczy Zsolt a műsorban.

„Felborzolja a tollait, hogy egy kicsit nagyobbnak tűnjön”

Karácsony a 3-as metró átadásakor a Telexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy meglepődne, ha a DK-nak saját főpolgármester-jelöltje lenne, mert akkor kiderülne, hogy mégsem olyan nagy párt. Hozzátette: a DK pedig nem akarja, hogy ez kiderüljön, ezért nem fog önálló jelöltet indítani. Karácsony kijelentette, hogy száz százalékig biztos abban, hogy indul a 2024-es önkormányzati választásokon a főpolgármesteri címért.

Karácsony azt is elmondta, hogy most olyan időszakban vannak az ellenzéki pártok, amikor mindenki „felborzolja a tollait, hogy kicsit nagyobbnak tűnjön”, de ősszel lesz ellenzéki megállapodás. „Mindent meg fogok tenni, hogy a DK-s polgármester-jelöltek megkapják a választók bizalmát a saját kerületükben” – mondta a főpolgármester. 

Rovatok