Onnan indítottuk a beszélgetést Lőrincz Andrással, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének főmunkatársával és Török Bernáttal, az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet igazgatójával, hogy gondolkodik-e a gép.
Lőrincz András rögtön egy szemléletes példával rukkolt elő.
Tegyük fel, hogy van egy nagy dobozunk, amelybe egyik oldalán bedugunk egy papírlapon magyar szöveget, majd a bent üldögélő emberke a maga hatalmas szótárát iszonyatos sebességgel forgatva, lapozgatva lefordítja, amit kapott, majd a másik oldalon kijön a szöveg kínai nyelvű változata. Feltehető a kérdés: tud kínaiul a dobozban ücsörgő emberke?
Török Bernát ehhez azt tette hozzá, hogy minden ilyen esetben humán terminológiához igyekszünk hozzákötni a mesterséges intelligencia (MI) tevékenységét, tehát azt mondjuk, képet „fest” vagy verset „ír”. Ma már olyan „gépekkel”, szoftverekkel állunk szemben, amelyek minden eddiginél jobban megközelítik az emberi gondolkodást. De ezzel együtt kijelenthető, hogy nem gondolkodik, és mindenképpen el kell különíteni a gépet és az embert.
A szakember utalt arra, hogy az emlősagynak van valami olyan tulajdonsága, amely az evolúció során fejlődött ki. Nem tudjuk pontosan, mi az, ez még nyitott kérdés, de valami olyasmi, ami például az autistáknál is hiányzik, de például a kutyáknál már megvan.
Az emberi gondolkodásban erős absztrakciók mennek végbe, és ez az, amit még nem tudjuk megmondani pontosan, hogy miként, ezen nagy erőkkel dolgoznak a biológusok és az MI-szakértők.
Bizonyos területeken – például sakk – azért teljesít az embernél jobban a gép, mert milliárd adatot tápláltunk be előtte, és ezek kombinatív értékelésében gyorsabb, mint mi vagyunk. Viszont Török Bernát szerint nem felejtsük el, hogy mindezt a gép adatok segítségével éri el, viszont az emberi gondolkodás adatokkal nem írható le.
Lőrincz András szerint
az embernél az érzelem nem más, mint vegyi folyamatok. Ezeket lehet imitálni, a gép tud úgy viselkedni, mintha lennének érzelmei.
Ebből adódik az a kérdés is, hogy kell-e szabályozni az MI-t. Török Bernát szerint ez a folyamat már elindult, ezúttal mintha nem lennének lemaradva a jogalkotók, ellentétben az internettel. Külön érdemes azokkal a területekkel foglalkozni, ahol veszély jelentkezhet. Ilyen például az igazságszolgáltatás, ahol ma már sokfelé alkalmaznak ún. döntéssegítő rendszereket, ahol a chatbotok megkapják korábbi ügyek százait, és ezek „áttanulmányozása” után segítik a bíróság munkáját.
Ettől azt remélték, hogy ritkábban születnek majd diszkriminatív ítéletek. Azonban a példák azt mutatták, hogy nem ez történt. Mégpedig azért nem, mert a korábban, diszkriminációt is tartalmazó ítéleteket adták át a gépnek adatként, amely ezt magától értetődőnek vette, és e szerinti döntést javasolt.
Lőrincz András mesélt arról, hogy milyen két irányba folytak a kutatások az elmúlt 70 évben ezen a területen. Melyik fejlesztés állt le, és miért? Ami viszont örök tanács, hogy amilyen válaszokat ad, azt nem szabad mindig egy az egyben elfogadni, mert gyakran a gép is téved.
Távoli kérdés, hogy átveszi-e a hatalmat az MI. A közeljövő kérdése inkább az, hogy mi leszünk-e alkalmasak arra, hogy jól használjuk a MI-t. Milyen módon tudjuk károsan használni a mesterséges intelligenciát?
Az OpenAI azért fektetett mintegy 100 millió dollárt a rendszer kifejlesztésébe, hogy egy korrekt, például rasszizmustól mentes rendszert tudjunk használni. Ezzel szemben a Stanford Egyetem feltett egy Alpaca nevű kódot, amely ugyanannyit tud, mint a ChatGPT. Ennek átalakítása például egy olyan irányba, amikor már rasszista értelmű válaszokat is adhat, mindössze 600 dollárba kerül.
Tehát a veszély bennünk van, vagyis mi, emberek ezt az újdonságot mire fogjuk használni. Nem a gép a veszélyes!
Olyanról már jó ideje tudunk – mondja Lőrincz András –, hogy a gépet össze lehet kötni az aggyal. Mondjuk valaki mozgásképtelen, az agyába ültetnek egy chipet, és utána már annak segítségével egy robotkart tud mozgatni, ami például megitatja.
Az élet nagyon sok területén nyújthat komoly segítséget – lásd az egészségügyet –, ugyanakkor butít is bennünket, mert összegyűjtünk a segítségével egy sor adatot, információt, viszont ezért már nem gondolkodunk annyit.
Ugyanakkor egy sor állás is veszélybe kerül. A húszas toplista élén például a marketingesek állnak, hiszen, ismerjük el, hogy a mostani algoritmusok már kiváló marketinges szöveget írnak. A lista huszadik helyén a klinikai pszichológusokat találjuk, azonban a lista közepén már ott vannak a felsőoktatásban tanítók vagy éppen az egyetemi tanárok is. Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy a hallgatók egyre inkább szeretnének online tanulni és személyre szabott tananyagot kapni.
A beszélgetés során még szó volt arról is, hogy:
(Borítókép: Török Bernát és Lőrincz András. Fotó: Kaszás Tamás / Index)