A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított abban az ügyben, amely szerint súlyosan bántalmaztak egy ápolót rendelés közben a budapesti Szent János kórházban.
A beteg a szakembert az intézmény folyosóján rúgta meg több alkalommal ellátás közben még április közepén – számolt be a történtekről a 24.hu.
A lap megkeresésére a BRFK azt a tájékoztatást adta, hogy súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást az ügyben.
A portál úgy tudja, hogy a rúgásnak köszönhetően több helyen is csonttörést szenvedett az ápoló.