Index Vakbarát Hírportál

Régi jogot hozna vissza a kormány

2023. május 24., szerda 17:58

Visszahozná az építményi jogot a kormány. Elfogadása esetén jelentősen hozzájárul a magyar gazdasági növekedéshez a versenyképesség növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló törvény – hangsúlyozta Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára az indítvány expozéjában szerdán az Országgyűlésben.

A politikus kiemelte, a visszaállítani tervezett építményi jog nem ismeretlen a magyar jogrendszerben, a klasszikus magánjog integráns része volt, amely a 20. század első felében jelent meg a hazai jogban, az intézményt szervesen illeszkedő módon helyezik vissza a rendszerbe, a hagyományok mellett a környező országok által e téren elért sikerekre is figyelemmel.

Fónagy János úgy fogalmazott,

a gazdasági növekedés gátját képezi, hogy különféle épületek, építmények, műtárgyak, műszaki berendezések létesítésére irányuló beruházások finanszírozása megfelelő hitelbiztosíték hiányában nehézségekbe ütközik; az építményi jog magyar jogba történő ismételt bevezetésével az ilyen beruházások finanszírozása megoldható, illetve elősegíthető lenne.

Az államtitkár elmondta: az építményi jog arra ad lehetőséget, hogy a jogosult az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet létesítsen vagy hasznosítson, határozott időre, legfeljebb ötvenéves időkorláttal. Fónagy János megemlítette: a törvényjavaslat a nemzeti vagyon tekintetében is lehetővé teszi az építményi jog alapítását, speciális szabályok mellett.

Hangsúlyozva, hogy a zálogjognak egyre jelentősebb szerep jut a gazdasági életben, arról beszélt, ez szükségessé tette a biztosítékként igénybe vehető alzálogjog részletesebb és áttekinthetőbb szabályozását, különösen az annak érvényesítésére vonatkozó szabályok esetében. Kiemelte: a módosításban szerepel, hogy az alzálogjog jogosultja egyszerűbben igazolhatja ezen jogát közjegyzői eljárás révén.

Az államtitkár azt is megemlítette: a tervezet a polgári törvénykönyv szét- és kiválási szabályai közé bevezeti a leválás intézményét, amelynek lényege, hogy a jogelőd cég vagyonából leválasztott, önálló cégbe rendezett vagyon tulajdonosává maga a jogi személy válik. Felidézte, erre korábban nem volt lehetőség.

Fónagy János azt is elmondta: a törvényjavaslat részét képezi a pénzügyi szektort szabályozó törvények módosítása, egyrészt jogharmonizációs céllal, másfelől a folyamatos fejlődésnek való megfelelés érdekében.

Szólt arról is, hogy a módosítás elfogadásával a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyébe a használat lép, így az a bármilyen nemű használatra kiterjed.

Emellett egyszerűsödik azon külföldi balesetek ügyintézése, ahol a másik félnek egy épp becsődölt biztosítóval van szerződése; itt a jövőben a hazai garanciaalapnál is benyújthatják kártérítési igényünket. Fónagy János elmondta, a módosítás egyik eleme, hogy akár mobiltelefonon is be lehet mutatni a jármű zöldkártyáját.

Rovatok