Index Vakbarát Hírportál

Átvette mandátumát Gödön Kammerer Zoltán

2023. május 24., szerda 20:58

Ünnepélyes keretek között átvette mandátumát szerdán Göd frissen megválasztott független polgármestere, Kammerer Zoltán.

A gödi Gróf Széchenyi Ödön parkban tartott eseményen az ünnepélyes eskütételt követően az új polgármester a terveiről beszélve kiemelte: erős, összetartó közösséget kíván Gödön építeni.

Mint fogalmazott, a legfontosabb Göd és a békesség, leginkább testületen belül, mert meggyőződése, hogyha bent béke van, akkor az kihat a népességre, a lakosságra is. Hozzátette: hisz abban, hogy a testülettel „egy irányba tudnak evezni”.

Kammerer Zoltán hangsúlyozta, hogy minden gödit szeretne képviselni, a következő napok konkrét lépéseit ismertetve pedig egyebek mellett az önkormányzat működésének felülvizsgálatáról, egy új szervezeti és működési szabályzat elfogadásáról és a költségvetés áttekintéséről beszélt. Szólt arról is, hogy szeretné, ha Göd rövid időn belül szebb, tisztább, rendezettebb település lenne.

A városban lévő vállalatokkal és az ideérkező vendégekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „a szabályokat mindenkinek a legszigorúbban be kell tartania”.

Beszélt arról is, hogy monitoringkutakat fognak létesíteni, folyamatosan mérni fogják a víz, a levegő minőségét és a zaj szintjét. Ezeknek az eredményeknek a lakosság számára állandóan elérhetők kell lenniük.

Bármely érték is közelíteni fog a megengedett mértékhez, határhoz, azonnal értesíteni fogjuk az illetékes hatóságot

– mondta.

Egy meghatározó emlék

A háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó a park mellett található kajak-kenu szakosztály kikötőjére utalva elmondta, hogy a mandátumátadó helyszíne azért különleges számára, mert 36 évvel ezelőtt itt kezdődött el élete egyik legmeghatározóbb fejezete.

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy Kammerer Zoltánt a szavazók 57,31 százaléka választotta meg, ilyen arányban még soha nem választottak polgármestert Gödön. Ez nagyon nagy felhatalmazás, amivel élni kell, de óriási felelősség is – mondta, hozzátéve: azt kívánja, hogy „mostantól kezdve Göd városa legyen a béke és az egyetértés városa”.

Kammerer Zoltán független jelöltet a május 14-i időközi képviselő- és polgármester-választáson választották Göd új polgármesterévé és az 5. választókerület képviselőjévé.

(Borítókép: Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó polgármesteri beiktatásán a gödi Gróf Széchenyi Ödön parkban 2023. május 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok