Index Vakbarát Hírportál

Tömeges elbocsátás várható a Zalakerámiánál

2023. május 24., szerda 05:51

A dolgozók akár 90 százalékát is elküldhetik, a tófeji gyár bezárása sem kizárt. Az MSZP szerint a bányajáradék miatt került bajba a vállalat. A kormány szerint a szankciók felelősek a kialakult helyzetért.

Csoportos létszámleépítés lesz a Zalakerámia tófeji gyárában, a részleteket várhatóan szerdán jelentik be az osztrák tulajdonosok a dolgozóknak – értesült az RTL Híradó.

A helyiek szerint az ott dolgozó 207 ember 80–90 százalékát elküldik, ami szerintük a gyár bezárását jelentheti. Az MSZP úgy véli, hogy a kormány által megemelt bányajáradék miatt kerülhetett bajba a vállalat.

 A kormány most azt mondta a Híradónak, hogy segítenek elhelyezkedni az elbocsátott dolgozóknak.

A cég vezetése bejelentette, hogy létszámcsökkentés és termelési átszervezés lesz a vállalatnál. De nem tudunk egyelőre semmit hivatalosan

– mondta Vizsi Lajos szakszervezeti titkár. A gyárban 207-en dolgoznak, 20 százalékuk falubeli. A nagyjából 650 lelkes településen szinte minden család fél, hogy elveszítik a megélhetésüket.

Elfog a sírás, dolgozik ott két vőm, egy fiam, egy unokám, egy lányom. A nyugdíjtól még messzi vannak, de van, aki 55 éves, hogy ő hová fog tudni menni dolgozni, azt nem tudom

– panaszolja Béres Istvánné.

A cég várhatóan szerda reggel jelenti be hivatalosan a leépítést a dolgozóknak. 

„A Zalakerámiánál is az a baj, hogy őket ugyanúgy érinti az a jogszabály, amely a külföldi tulajdonban lévő, hasonló tevékenységet végző vállalkozókra igaz, a 90 százalékos, pótlólagos büntetőadó, vagy bányajáradék-többlet, teljesen mindegy, minek hívjuk. Az biztos, hogy olyan jelentős terheket ró a gazdasági társaságokra, akiket érint, amiket nem nagyon tudnak kigazdálkodni” – mondta a várható elbocsátásokról Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke.

„A szankciók tehetnek róla”

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte:

Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók újabb cég működését lehetetlenítették el.

Hozzátették, a kormány kiemelt figyelmet fordít a Zalakerámia Zrt.-nél zajló folyamatokra. A minisztérium szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat intézkedési tervet dolgoz ki a csoportos létszámleépítés végrehajtására. Szerintük sok üres állás van Zala megyében, és a kormány „minden eszközével segíti az érintett dolgozók újbóli elhelyezkedését”.

Rovatok