Index Vakbarát Hírportál

87 milliárdot fektetett a kormány egészségipari beruházásokba

2023. május 25., csütörtök 13:25

El kell érni, hogy egy következő esetleges járvány helyzetben, a globális ellátási láncok megszakadása esetén is biztosítható legyen a hazai egészségügyi ellátás – mondta Varga Mihály.

Az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) három körben összesen 87 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások – erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt egy cégtalálkozón. Az MTI híradása szerint azt is közölte, 57 céget támogattak, amelyek 67 helyszínen 83 fejlesztést valósítottak és valósítanak meg. A lezárt projektek közül sok esetben már a termelés is elkezdődött, a kutatási-fejlesztési támogatási programok megvalósítása még zajlik.

Tavaly már 22,5 milliárd forint összegű értékesítés kötődött a támogatási programban elindított beruházásokhoz. 

A tárcánál a jövőben úgy számolnak, hogy évente legalább 170-180 milliárd forintnyi termék kerülhet be a magyar gazdaságba vagy az export piacokra e vállalkozások tevékenysége révén. Ezáltal egyrészt csökkenhet majd az importfüggőség és javul az ellátásbiztonság, másrészt az ország külkereskedelmi mérlege is javul.

Varga Mihály szerint Magyarország önállóvá válik – egyebek mellett – orvosi maszkok gyártásában, és arra is rámutatott, hogy a beruházásokkal növelték a gyártókapacitásokat az egyéni védőfelszerelések, a higiéniai textil alapanyagának gyártása terén, valamint az orvosi műszerek, például mikroszkópok, mobil röntgen, lélegeztetőgépek, illetve a vakcinagyártás területén is.

Az Egészségipari támogatási programot 2020 nyarán indították el azzal a céllal, hogy a magyarországi vállalkozások a beruházásaikhoz, kutatási-fejlesztési tevékenységeikhez támogatást kapjanak a hazai egészségipar erősítése érdekében.

Arra is törekedtek, hogy a gyógyszer és gyógyászati eszköz gyártás erősödjön, a hazai gyártó helyek száma és kapacitása pedig növekedjen.

El kell érni, hogy egy következő esetleges járványhelyzetben, a globális ellátási láncok megszakadása esetén is biztosítható legyen a hazai egészségügyi ellátás – mondta Varga Mihály.

Rovatok