Index Vakbarát Hírportál

Díszpolgár lett Matolcsy György

2023. május 25., csütörtök 21:16

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Kecskemét díszpolgára lett. A címet a város közgyűlése május 25-i zárt ülésén szavazta meg.

A közgyűlés csütörtöki zárt ülésén meghozott döntései szerint több személynek és szervezetnek adományoz díjat. Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a közgyűlés Kecskemét díszpolgárának választotta.

A Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető címet Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Nemesszeghy Lajosné, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium alapítója, igazgatója posztumusz kapta meg. Azonban a BAON beszámolójából nem derült ki, miért kapta a címet Matolcsy.

Az egyik helyi lap szerint az adományozás oka, hogy a kecskeméti egyetem építése mögött a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványai álltak.

Ezzel azonban nem ért egyet a város DK-s önkormányzati képviselője, Kopping Rita. Szerinte a kecskeméti Fidesz díszpolgári címmel jutalmazza meg Matolcsyt az inflációért.

A kormány és a fideszes oligarchák is sok pénzt keresnek a megduplázott élelmiszerárakon, a kecskeméti Fidesz pedig szerette volna kifejezni a háláját a jegybankelnök felé. Matolcsy Györgynek vitathatatlanul nagy szerepe volt az áremelésekben, hiszen az orbáni inflációhoz tönkre kellett tenni a forintot. Matolcsy ezt megtette, ez a díszpolgári cím pedig egy ezért cserébe adott jutalom. Orbánék emelték a duplájára az árakat, Orbánék miatt élünk rosszul, és Orbánék most egymást jutalmazzák az áremelésekért. Gyomorforgató!

– olvasható a helyi képviselő Facebook-bejegyzésében.

Rovatok