Index Vakbarát Hírportál

Összeférhetetlenség miatt távozhat a fideszes polgármester

2023. május 25., csütörtök 11:35

A szekszárdi önkormányzat kimondta Ács Rezső összeférhetetlenségét, mert a hatályos törvények szerint 3000 fő feletti település polgármestere más keresőfoglalkozást nem folytathat, érte javadalmazást nem fogadhat el.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése csütörtökön 9 óra után nem sokkal zárt ülésen tárgyalta Ács Rezső polgármester összeférhetetlenségét, mert a törvények a 3000 fő feletti település főállású polgármestere más keresőfoglalkozást nem folytathat, egyéb tevékenységéért díjazást pedig nem fogadhat el – értesült a radioantritt.hu helyi online rádió. A kormánypárti szekszárdi polgármester vagyonnyilatkozata szerint van egyéb rendszeres havi jövedelme, emiatt nem lehet polgármester.

A Közgyűlés megállapította az összeférhetetlenséget.

„Ács Rezső polgármester jövedelmére egy korábbi, Átlátszóban megjelent cikk hívta fel a figyelmünket. Ács feltehetően 2017. évtől folyamatosan betölt a főállású polgármesteri állása mellett egy másik állást. Ez az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanács elnöki tisztsége. Ezért havi 300 ezer forint juttatásban részesül. Ezen állást a mai napon az ERÖV vezetője is megerősítette. A két tisztség összeférhetetlen. Ács Rezső ezt az összeférhetetlenséget 30 napon belül nem szüntette meg, így a közgyűlés nem tehetett mást, mint hogy megállapította az összeférhetetlenséget, és megszüntette a polgármester jogviszonyát. A döntést követő napon ez hatályba lép, azt követően a polgármesteri feladatokat az alpolgármester látja el. A közgyűlés döntése ellen a polgármester természetesen jogorvoslattal élhet, öt napon belül bírósághoz fordulhat, ha ez megtörténik, a végső döntést a bíróság hozza meg” – mondta a rádiónak Bomba Gábor, a szekszárdi közgyűlés Éljen Szekszárd ellenzéki frakcióvezetője.

A polgármester nem hagyja annyiban, jogi lépéseket ígért

Frissítés:  Ács Rezső később egy közleményben reagált a történtekre.  „Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen ma olyan döntést hozott, mellyel a többség egyértelmű szándéka ellehetetleníteni munkámat. Az ERÖV Víziközmű Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében betöltött pozíciómat használták fel arra, hogy kimondják az összeférhetetlenséget és megszüntessék polgármesteri jogviszonyomat” – írta, majd azt is hozzátette: 

A döntést természetesen minden lehetséges jogi úton megtámadom.

„Az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében hosszú évek óta betöltött elnöki tisztemet soha nem titkoltam, az érte kapott juttatást minden évben szerepeltettem a vagyonbevallásomban. Soha senki nem kifogásolta. Ha a két pozíció valóban összeférhetetlen, akkor is ragaszkodom ahhoz a jogomhoz, hogy én döntsem el, miképp oldom fel azt, vagyis, hogy melyik tisztségemről mondok le” – írta a polgármester.

Végül azzal zárta közleményét: „Én vagyok Szekszárd polgármestere és a jövő évi választásokig az is maradok. 2019-ben több mint hatezer szekszárdi szavazó tisztelt meg bizalmával, nem a Közgyűlés választott ebbe a tisztségembe. Nem hagyom cserben a várost!”.

Módosították a választási törvényt

A parlament kedden szavazta meg, hogy időközi választás már nem tűzhető ki, az Országgyűlésben és az önkormányzatokban is listáról pótolják az egyéni mandátumot vesztett képviselőt. Ezt a parlament és a képviselő-testületek működőképességének biztosításával indokolták.

A törvény hatályba lépése után a jövő évi önkormányzati választásig már nem tűzhető ki időközi választás, a már kitűzöttek pedig elmaradnak, csak akkor kell megtartani azokat, ha a kampány már elkezdődött.

Az új jogszabály akár még meg is mentheti Ács Rezső főpolgármesteri székét.

Rovatok