Index Vakbarát Hírportál

Nagy kő esik le hamarosan az érettségizők szívéről

2023. május 26., péntek 10:41

Pénteken befejeződnek a 2022/2023-as tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái – közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel.

A tanév rendjében meghatározott 16 vizsganapon 1163 helyszínen mintegy 111 100 érettségiző vizsgázott.

Az írásbeli vizsgák feladatlapjait és javítási-értékelési útmutatóit az OH – az előzetes ütemezésnek megfelelően – nyilvánosságra hozza a honlapján, szombaton 8 órától valamennyi vizsgaanyag elérhető lesz a felületen. Az érettségi június 7. és 14. között az emelt szintű, majd június 19. és 30. között a középszintű szóbelikkel folytatódik.

A bor rögtön főszerepet kapott

Május 8-án a magyar írásbelivel vette kezdetét a 2023-as érettségi vizsgasorozat. A diákokat akkor arról kérdeztük, hogyan sikerült nekik a feladatsor megírása.

Többen könnyűnek tartották, és már felmerült a vizsgák lezárásának víziója, mert a diákoknak a középszintű érettségin többek között borról szóló ismeretterjesztő szöveget kellett elemezniük, valamint 120–200 szó terjedelemben a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban kellett írniuk – akiknek ez a feladat nem tetszett, ugyanebben a terjedelemben levelet írhattak, amihez részletes leírást kaptak

Majd jött a többség rémálma, a matematikaérettségi. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 70 394-en vizsgáztak. Esetükben a maximálisan begyűjthető pontszám a 100, az első feladatrészért 30, a másodikért 70 pont járhat.

Az első részben a végzősök 10–12 rövidebb feladatot kaptak, melyek megoldására 45 perc állt rendelkezésre. A második feladatlap egy A és egy B részből állt. Előbbiben három feladat szerepelt, míg utóbbiban újabb három feladat közül kettőt kellett választani, és azokat megoldani. Erre a részre 135 perc jut, így a vizsga összesen 180 percig tartott.

Az osztályozás általánosságban az alábbiak szerint alakul középszinten:

Rovatok