Index Vakbarát Hírportál

Éjjellátóval és hőkamerával léptek akcióba a halőrök a Sajón

2023. május 26., péntek 08:39

A halőrök a Sajó kesznyéteni szakaszán tartottak többnapos ellenőrzést. Az akció során éjjellátót és hőkamerát is bevetettek.

Legutóbb május 18-án intézkedtek szabálytalankodókkal szemben az ÉMHE halőrei, azonban néhány nap múlva újra akcióba lendültek. Május 22-én éjszaka a Sajó-folyó kesznyéteni szakaszán a halőrök éjjellátós és hőkamerás megfigyelés után ellenőrizték B. Gyulát, aki érvényes állami jeggyel és területi engedéllyel halászott – írja a Pecaverzum

Ezzel nem is volt baj, azzal már annál inkább, hogy kifogott és megtartott két még élő busát, a halakat elszállíttatta a helyszínről, és nem jegyezte fel a fogási naplóban. A helyszínre a rendőrök is megérkeztek, akik szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Ugyanezen a napon a Kis-Sajó felsőzsolcai szakaszán L. A. Csabát érték tetten, aki érvényes állami jegy és területi engedély nélkül horgászott egy bottal. A szabálysértési eljárás megindítását ő sem kerülte el. 

Éjjellátóval és hőkamerával léptek akcióba

Egy nappal később, május 23-án éjjel szintén a Sajó kesznyéteni szakaszán alkalmaztak éjjellátót és hőkamerát a halőrök, és lettek figyelmesek két halászra. Ellenőrzésükkor kiderült, hogy ugyan érvényes állami jeggyel és területi engedéllyel rendelkeztek, de mindkettőjük szabályt sértett.

F. Gusztávnál kettő busát, egy ezüstkárászt és egy amurt találtak élő állapotban, a halakat nem írta be a fogási naplóba. Vele szemben is kezdeményezték a szabálysértési eljárás megindítását. A másik renitens, F. Károly egy 18,32 kilós, 126 centiméteres harcsát próbált meg elrejteni, de a hőkamera megmutatta a hal helyét.

A szabálysértési eljárást ő sem úszhatta meg, ráadásul azért sem, mert az idei évtől már harcsatilalom alatt – ami jelenleg is tart – nem lehet megtartani a 100 centiméter feletti példányokat sem.

Az ÉMHE halőreinek a Gólem-tavon is akadt dolguk bőven. Május 22-én drónos megfigyelést tartottak, amelynek keretében tetten érték Cs. Kálmánt, Sz. Mátét, Sz. P. Patrikot, D. J. Istvánt, M. M. Dánielt, akik mindenféle horgászatra jogosító okmányok nélkül pecáztak egy bottal. Május 24-én pedig éjszaka fülelték le az éjjellátó és a hőkamera segítségével M. Józsefet, akinek rendben voltak a papírjai, de tilalom alatt megtartott egy pontyot.

A Gólem-tavi szabálytalankodókkal szemben is szabálysértési eljárás megindítását kezdeményezték a halőrök.

Rovatok