Index Vakbarát Hírportál

Beszámíthatatlannak nyilváníthatják, elkerülheti a börtönt az újbudai rendőrgyilkos

2023. május 26., péntek 07:10

Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet falai között tartózkodik Sz. Szilárd, aki január 13-án halálra késelt egy rendőrt Újbudán – tudta meg a Mandiner.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folyamatban lévő nyomozás gyanúsítottja továbbra is személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll, a fogva tartás helye nem változott. További információt nem kívánt közölni az ügyészség.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője viszont elárulta, hogy Sz. Szilárd május 10-ig volt letartóztatásban, az elmúlt hónapok során a férfi elmeállapotát vizsgálták az IMEI-ben.

Kényszergyógykezelés alatt áll a gyanúsított

A lap információi szerint az ügyészség végül a letartóztatás megszüntetését és a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta.

A bíróság ennek helyt adott és az első fokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, de legfeljebb november 10-ig elrendelte az előzetes kényszergyógykezelést.

Ezen információk alapján arra lehet következtetni, hogy a férfi nem beszámítható – írja a Mandiner.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy Sz. Szilárd kóros elmeállapotú, elképzelhető, hogy nem kerül rácsok mögé.

Mint ismert, Baumann Pétert január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében. A támadó három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, így sikerült elfogni a késelőt.

Pintér Sándor belügyminiszter nem sokkal később hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.

A rendőrség tájékoztatása szerint Baumann Péter – aki családalapításra és esküvőre készült párjával – kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

Rovatok