Index Vakbarát Hírportál

Emberi koponyát találtak Szegeden

2023. május 26., péntek 06:14

Biciklizés közben talált rá az emberi koponyára egy 16 éves fiú Szeged-Szentmihályon egy vasúti töltés oldalában hétfőn.

Az emberi maradványon sérüléseket és töréseket láttak – számolt be róla a Blikk. A lapnak a 16 éves fiú elmondta, hogy barátja vette észre először a csontot, amelyről elsőre azt hitték, hogy csak fémdarab. Közelebb lépve szembesültek, hogy a földben egy koponya van.

Hirtelen úgy megijedtünk, hogy elfutottunk, aztán értesítettük édesanyámat, majd a rendőrséget 

– idézte fel a lapnak a fiú. Hozzátette, hogy az első nap este nagyon féltek, aztán aludni sem bírtak.

Legalább húszéves csontok lehetnek

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség megerősítette a lapnak, hogy valóban találtak egy koponyát. Pere Csaba százados, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense úgy fogalmazott, hogy a maradványok ügyét közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Idegenkezűség gyanúja nem merült fel az eljárás jelenlegi szakaszában. A kirendelt szakértő helyszíni vizsgálata alapján a csontok legalább 20 évesek lehetnek – tették hozzá.

Rovatok