Index Vakbarát Hírportál

Interaktív honvédelmi kiállítás nyílt a Bálnában

2023. május 27., szombat 10:18

Megnyílt a Magyar Honvédség interaktív kiállítása a budapesti Bálnában − jelentette be a miniszterelnök főtanácsadója szombaton.

Nyitrai Zsolt videójában elmondta: a Magyar Honvédség 175 éve szolgálja a magyar emberek biztonságát. „Katonáink mindig hősiesen helyt álltak, sokszor vérüket és életüket adták hazánkért” − idézte a politikust az MTI. 

A „veszélyek korában” a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, éppen ezért ütőképes, modern haderőt építünk − fogalmazott ezután Nyitrai Zsolt.  Hozzátette: Budapesten, a Bálnában megnyílt az az interaktív tér, ahol a látogatók találkozhatnak a magyar katonákkal, és megismerhetik a honvédelem izgalmas világát. „Célunk, hogy bemutassuk a magyar haderő múltját, jelenét, valamint jövőjét” − mondta a politikus. A kiállítás részben a nemrég bezárt Hadtörténeti Múzeum által hagyott űrt próbálja meg kipótolni. 

Az ingyenes kiállításon vannak katonai robotkutyák, harci járművek, és kipróbálható a Gripen repülőgép-szimulátor is. Pálinkás Szilveszter főhadnagy arról beszélt, hogy a Bálnában megnyílt egy toborzópont is, ahol minden érdeklődőt várnak „aki része akar lenni egy összetartó közösségnek”, a high-tech haderőnek.

Rovatok