Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a nyírkátai emberölés gyanúsítottját

2023. május 30., kedd 13:48

Letartóztatták egy hónapra a nyírkátai gyilkosság gyanúsítottját, aki ellen emberölés bűntette miatt indult eljárás.

A tájékoztatás alapján a megalapozott gyanú szerint május 27-ére virradó éjszaka a gyanúsított megjelent tőle külön élő élettársa nyírkátai udvarán, ahonnan a nőt hajánál fogva egy fás-bokros területre vonszolta, majd ott ismeretlen eszközzel – vélhetően zsineggel – megfojtotta.

A sértett a helyszínen életét vesztette, a gyanúsítottat még aznap délben elfogta a rendőrség.

Mivel a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény elkövetésével, emellett büntetett előéletű és munkahellyel, rendszeres jövedelemmel rendelkezik, joggal lehet tartani a szökés, elrejtőzés veszélyétől – írták.    

A végzés végleges, mind az ügyész, mind a vádlott és annak védője tudomásul vette.

A Friss Média regionális online magazin korábbi információi szerint az áldozat hat hónapos terhes volt, aki elmenekült az élettársától, mivel az féltékeny volt, emellett rendszeresen bántalmazta.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok