Index Vakbarát Hírportál

Leszavazták az MSZP akkumulátorgyáras javaslatát

2023. május 31., szerda 15:16

„A fideszesek leszavazták az MSZP-s javaslatot az akkumulátorgyárakról, folytatjuk a Törvényalkotási Bizottságnál” – közölte Tóth Bertalan, a szocialista párt frakcióvezetője és Pollreisz Balázs győri önkormányzati képviselő.

A két ellenzéki politikus közös közleményében emlékeztetett rá, hogy az MSZP parlamenti frakciója korábban határozati javaslatot nyújtott be az akkumulátorgyárak biztonságos létesítésének feltételeiről. A javaslatról már írtunk, a benne rögzítettek alapján a beépítésre szánt területtől számított 12 kilométeres távolságon belül csak három feltétel együttes teljesítése esetén lehetne akkumulátorgyárat építeni, illetve bővíteni:

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának május 31-i ülésén került asztalra a javaslat.

A kormány ma tanúbizonyságot tett arról, a külföldi érdekeket a magyarok biztonsága és egészsége elé helyezi, hiszen az MSZP javaslatát a Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén leszavazták. Felháborítónak tartjuk, hogy a kormányt nem érdekli a helyiek érdeke. Az egyre szaporodó akkumulátorgyárak veszélyesek a környezetre, a lakosok egészségére és a nemzetgazdasági szempontból is elhibázottak

– olvasható Tóth Bertalan és Pollreisz Balázs közleményében.

Azt is hozzátették: a kormánypártiak azáltal, hogy leszavazták a javaslatukat, egyértelműen állást foglaltak, „nem érdekli őket a helyiek létbiztonsága”. Az MSZP a Törvényalkotási Bizottság elé terjeszti a javaslatot, hogy tárgysorozatba vegyék, majd napirendre tűzzék azt és a Parlamentben lehessen róla vitázni.

Nemrégiben egy háttérbeszélgetésen Tóth Bertalan kifejtette, hogy olyan országoknak érdemes belevágni az akkumulátorgyártásba, amelyeknek ehhez megvannak a szükséges feltételei, vagyis kellő földterület, elég víz és munkaerő. Az MSZP frakcióvezetője azonban azt mondta, hogy Magyarországon mindegyikkel van „némi probléma”: az akkumulátorgyárakat lakott területekhez közel vagy értékes mezőgazdasági termőföldeken építik meg; jelenleg nem áll rendelkezésre az energia a létesítésükhöz; a beruházásoknak jelentős a vízigénye; és nincs elegendő magyar munkavállaló sem.

Az MSZP frakcióvezetője azt is sérelmezte, hogy az akkumulátorgyártásban Magyarországnak csak az összeszerelő szerep jut, és ez hosszú távon korlátozza a magyar gazdaság mozgásterét. Május közepén az Indexnek nyilatkozott Pollreisz Balázs győri önkormányzati képviselő, aki népszavazást kezdeményezett azért, hogy ne létesülhessen akkumulátorgyár Győrben.

Rovatok