Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban − jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a zöldmezős beruházás budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a társaság európai disztribúciós központjának felépítését az állam nagyjából 3,5 milliárd forinttal támogatta − közölte az MTI.
Beszédében példátlanul nehéznek nevezte a jelenlegi körülményeket, ugyanis az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, és ezzel párhuzamosan Európa folyamatosan veszít a versenyképességéből.
Hangsúlyozta: Kína bruttó hazai terméke (GDP) tavaly már meghaladta az Európai Unióét, hiszen míg az unió részesedése a világ gazdasági teljesítményéből 2010-ben még 22 százalékos volt, a kelet-ázsiai országé pedig csak 9, mára ez megfordult, Kínáé 18, az unióé pedig 17 százalék.
A miniszter arról is beszámolt, hogy az adatokat látva már biztos, hogy 2020 után 2023-ban is Kínából érkezik majd a legtöbb beruházás Magyarországra, és ezeknek köszönhetően már mostanra megdőlt az éves beruházási rekord.
Mint azt megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Eli Kohen izraeli külügyminisztert fogadta Budapesten. Ahogy közösségi oldalán írta, Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az országgal való stratégiai együttműködés rekordmagasságban van, amit most az űripar és a védelmi ipar területére is kiterjesztenek.