Index Vakbarát Hírportál

Nógrádban még tél van, 0,9 fokot mértek

2023. június 4., vasárnap 10:57

Vasárnap hajnalban mindössze 0,9 Celsius-fok volt a Nógrád vármegyei Zabarban, vagyis majdnem fagyott – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel a Facebook-oldalán.

A bejegyzéshez készített infografika szerint az első nyári hétvégén az északi-északkeleti országrészben volt a leghidegebb vasárnapra virradóra.

Zabar után a második leghidegebb a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szikszón volt, ott 1,5 fokig süllyedt a hőmérséklet, Lénárddarócon 1,6 fokot mértek, Gagybátorban pedig 2,4 fok volt.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint vasárnapra virradóra a legmelegebb a Balaton-parti Fonyódon volt, a Somogy vármegyei településen 16,9 fokot regisztráltak.

A napi hidegrekord egyébként 1918-ban született Debrecenben, ahol június 4-én mínusz 0,4 fokot regisztráltak.

Vasárnap a gyengén vagy közepesen felhős idő mellett az ország nagy részén szárazon marad a talaj, azonban a Dunántúl északi felén és a főváros körül lehetnek erősen felhős részek is. Napközben az északnyugati, nyugati határ közelében lehet gyenge eső, kis eséllyel a keleti határ mentén pedig futó zápor, késő délutántól pedig a Nyugat-Dunántúlon van esély záporra, zivatarra. Általában mérsékelt marad a légmozgás. 

A hőmérséklet nagyrészt 22 és 27 fok között várható, azonban a tartósan felhős északnyugati részeken ennél kevéssel hűvösebb maradhat az idő.

Rovatok