„A legnagyobb tanári művészet az alkotás és felismerés örömének felébresztése” – Albert Einsteintől származik az idézet. Üdítő olvasni a Nobel-díjas elméleti fizikus szavait, napjainkban ugyanis meglehetősen kevés az olyan nyilatkozat, amely a pedagógusi pályában rejlő szépségeket, lehetőségeket mutatja be. Felborult az egyensúly, döntő többségbe kerültek azok a megnyilvánulások, amelyekből már kiveszett az ilyen típusú remény, lelkesedés.

Nem kell messzire menni ahhoz, hogy csokorba szedjük a legkeményebb állításokat, amelyek már nem a gyermeki kíváncsiság felkorbácsolásáról, hanem sokkal inkább a megalázó bérekről, a humánerőforrás-krízisről, a sztrájkjog megcsonkításáról, a megfélemlítésről, a nem megfelelő munkakörülményekről, és kizsigereltségről szólnak.

A pályakezdés kínjai

2022 januárjában nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz egy pályakezdő tanár, aki úgy érezte, nincs más választása, 160 ezer forintból ugyanis képtelen megélni. Mint írta:

Szinte kizárólag üres tésztán/rizsen élek, mert másra nem futja, akárhogy spórolok. Előfordult már, hogy a tanári vécéből hoztam el egy vécépapírt, mert nem volt pénzem otthonra venni. Az egyetlen csizmám úgy néz ki, mint egy hajléktalané, de nincs pénzem újra. Volt már olyan, hogy csak azért mentem el egy kiállításmegnyitóra, hogy ott jóllakhassak végre pogácsával

– fogalmazott, hozzátéve, hogy egyszer összeírta, hány órát dolgozott a héten, és 57 jött ki. Visszaosztva ez nettó 701 Ft-os órabért jelent.

Egy szintén még a pályája elején járó pedagógus a legutóbbi oktatásügyi tüntetésen is hasonló helyzetet vázolt fel. Tóth Bence biológia–kémia szakos gimnáziumi tanár beszédében elmondta:

„5 éve dolgozom pedagógusként, ráadásul egy kihalófélben lévő faj egyik utolsó példánya vagyok: fiatal, kémia szakos, férfi” – sorolta, majd ismertette a saját helyzetét: egy ismerőse albérletében lakik, aki volt olyan rendes, hogy engedett egy keveset a feléből.

Simán ki lehet fizetni egy albérletet, a kérdés csak az, hogy szoktál-e enni, veszel-e fel ruhát, kimész-e otthonról a munkán kívül

– mondta. Megjegyezte: de legalább egy kezdő pedagógus nettó órabéréből már 20 deka vajat is lehet venni. „Hogy legyek így tanár szeptembertől?” – tette fel a kérdést.

Villanyszerelés, sírásás mint másodállás

Az egekbe szökő energia- és élelmiszerárak különösen megviselték az amúgy is alacsony bérből élő pedagógusokat, az érdekvédők több ízben is figyelmeztettek arra, hogy a tanárok már a létminimum alatt élnek, sok esetben az alapvető szükségletekre sem futja. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja az október 23-ai tüntetésen kijelentette:

Mindenki tudja, hogy kezelhetetlen a pedagógushiány, de a kormány nem tesz semmit, a »pótlékemelést megette az infláció«. Sokaknak el kell dönteniük, hogy esznek vagy fűtenek, albérletet vagy számlákat fizetnek.

Az érdekvédő egy másik alkalommal az Indexnek beszélt arról, hogy a tanárok egy része kénytelen másodállást vállalni, pusztán a pedagógusi illetményből ugyanis nem lehet megélni. „Egyre többen vállalnak erőn felül másodállást, tudunk olyan kollégáról, aki sírásóként, villanyszerelőként és felszolgálóként keres pluszpénzt a tanítás mellett” – jegyezte meg.

A jövő a diploma nélküli pedagógusoké?

Az egyik januári munkabeszüntetés alkalmával – sok más intézményhez hasonlóan – a csepeli Vermes Miklós Általános Iskola is kiadott egy közleményt, amelyben a tiltakozásban résztvevő tanárok elmagyarázták, hogy miért tartják indokoltnak a kiállást. Íme egy részlet a nyilatkozatukból:

„A pedagóguskorfa elkeserítő állapotban van, és a legutóbbi hónapok se segítettek abban, hogy a fiatal, tehetséges diákok a pedagóguspályát válasszák. Iskolánk pedagógusainak nagyobb része az 50 feletti korosztályba tartozik, sokan a nyugdíj felé közelednek, sőt többen nyugdíjasként dolgoznak nálunk, hisz nincs fiatal, aki beállna helyettük tanítani. A jövő a diploma nélküli pedagógusoké?" – tették fel a kérdést.

„Az a hobbim, hogy tanítok”

Hasonló véleményen van a szentesi Horváth Mihály Gimnázium magyar-történelem szakos pedagógusa is, aki szerint a tanárhiány egyértelműen a rendkívül alacsony bérekkel magyarázható. Bedő Katalin az egyik sztrájknapon lapunknak kifejtette:

„Még ha a teljes bérünket megkapjuk a hó végén, akkor is alig jövünk ki a pénzünkből, a levonásokkal együtt szinte lehetetlen túlélni. A napokban a 81 éves nyugdíjas édesanyám ajánlotta fel, hogy kisegít engem. Természetesen nem fogadtam el, de nagyon szomorúnak tartom, hogy egyáltalán idáig eljutottunk, csak azért, mert nekem »az a hobbim, hogy tanítok«.

Mézesmadzag és korbács

A Pedagógusok Szakszervezete is számos alkalommal figyelmeztetett a bérből fakadó nehézségekre. Az egyik – egyébként a státusztörvény miatt összehívott – Belügyminisztériumban tartott egyeztetés után az érdekképviselet csalódottan azt közölte, hogy a tárca szándékosan összemossa a béremelést és az új pedagógus-életpálya bevezetését, „holott a kettőnek semmi köze egymáshoz, utóbbi csak „a kormány bosszúja a reformokat követelő tiltakozások miatt”. Emellett megjegyezték: „Béremelésnek híre-hamva sincs, már a Holdról is érzékelhető, hogy a kormány mézesmadzagjáról leolvadt a méz. Legalább láthatóvá vált a korbács”.

Az oktatás de facto elvesztette a funkcióját

Egy ideje már nemcsak a rendszerben lévő pedagógusok, de az abba belépni kívánó hallgatók is rendszeresen hangot adnak nemtetszésüknek. Az elmúlt időszak egyik legemlékezetesebb posztját Fejér András írta, akinek a státusztörvény-tervezet korbácsolta fel az indulatait. A leendő pedagógus közösségi oldalán az alábbiakra hívta fel a figyelmet:

„A tudáshoz való, eredetileg demokratikus jog a kevesek kiváltságává vált, és a szakadék egyre csak mélyül. A diákok általános felső osztályokban részleges, de legalábbis funkcionális analfabéták, mely képességre nemcsak a további tanulmányok épülnek, hanem a munkaerőpiac is. Tehát, a modern kor társadalmi mobilitásának egyik legfontosabb eszköze – a széles körű társadalmi rétegek számára elérhető oktatás – Magyarországon mostanra de facto elveszítette ezt a funkcióját."

Sikerélmény nélkül nehéz

Ahogy arról szintén írtunk, több mint egy évtizedes előkészítő munka után létrejött egy olyan feladatbank, melynek szlogenje: „nem tankönyvet tanítunk, hanem gyereket”. A platform nem meglepő módon a differenciált oktatáshoz kíván gyakorlati segítséget nyújtani.

„Számunkra lelkiismereti kérdés, hogy ne nézzük tovább tétlenül azt, ami a gyerekeinkkel történik, illetve nem történik az iskolában. Az első osztályos tanulók még csillogó szemekkel érkeznek az óvodából, alig várják, hogy tanuljanak. Aztán néhány hét, hónap, esetleg év elteltével minden lelkesedés kiveszik belőlük, pusztán azért, mert hiányzik a sikerélmény, elvész a motiváció” – fejtette ki lapunknak Fejér Zsolt, aki 1977 óta dolgozik tanítóként.

Nem tehetnek mást, ellenállnak

Tavaly novemberben az Eötvös József gimnázium 36 pedagógusa kezdett gördülő sztrájkba, közleményükben indoklásként azt írták:

„Ez a rendszer továbbra is kezelhetetlenül óriási és feleslegesen bürokratikus, a modern munkaerőpiac valódi igényeit elvétve veszi figyelembe, múlt századi tartalmi és módszertani elemek által meghatározott normák és szabályok mentén szerveződő, korszerűtlen tákolmány. Nem tehetünk mást: ellenállunk”.

Sokan az esélyt sem kapják meg

Az egyik májusi tüntetésen Törley Katalint, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusát arról kérdeztük, hogy melyek az oktatás legfőbb problémái. A francia szakos tanár szerint a gond többrétű, úgy fogalmazott:

„Nulladik lépésként megoldást kellene találni a tanárhiányra, az elviselhetetlen munkakörülményekre, beleértve a bérkérdést is, a státusztörvényt pedig el kell felejteni, az ugyanis egy cseppet sem javít a helyzeten. Csak ezután lehet az összetettebb problémákkal foglalkozni, ilyen gond például a szegregáció, az elavult oktatás és az extrém túlterheltség. Jelenleg gyerekek tízezrei, százezrei nem kapják meg azt az esélyt, ami eredendően mindenkit megillet” – mondta Törley Katalin.

Búcsú az alattomos toposzoktól

Az Apor Vilmos Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán – aki korábban az Orbán-kormány köznevelésért felelős helyettes államtitkáraként is dolgozott – januárban adott nagyinterjút lapunknak. Kérdésünkre, hogy hazánkban rendben volt-e valaha a tanárok megbecsülése, úgy felelt:

„Anyagilag soha nem volt egy felértékelt szakma. Sokan mondják, hogy régen jobban felnéztek a tanárokra, nagyobb presztízsük volt. Én ezzel nehezen tudok egyetérteni, azt gondolom ugyanis, hogy Magyarországon a második világháború utáni időszak úgy általában az értelmiségiekkel – így kimondottan a pedagógusokkal szemben is – egy nagyon alattomos szociálpszichológiai rombolást végzett. Ezt nem szoktuk bevallani, nem szoktuk explicit kimondani, de igazából ebben a korszakban született az a lekicsinylő attitűd, amely még ma is jelen van. A társadalom egy jelentős része még most is azt gondolja, hogy a tanárok csak heti 20 órát dolgoznak, miközben a hétvégéjük szabad, nem beszélve arról, hogy ott van nekik a hosszú nyári szünet. A megbecsülésnek az is része lenne, hogy búcsút intünk ezeknek a több évtizedes, alattomos toposzoknak" – fejtette ki. 

(Borítókép: Tüntetők 2022. október 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)