Index Vakbarát Hírportál

Meghúzták Fekete-Győr András autóját

2023. június 5., hétfő 12:56

A Momentum politikusa közösségi oldalán számolt be arról, hogy meghúzták az autóját, de az igazi meglepetés csak ezután jött.

Fekete-Győr András hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az országjárása közben meghúzták az autóját. Ugyan az autón alig lehetett látni ennek a nyomát, a másik autós azonban ennek ellenére is hagyott üzenetet, miszerint kész megtéríteni a kárt.

A festéknyomot nagyítóval kellett keresni, a tisztesség viszont szabad szemmel is látható volt. Biztos azt gondoljátok, hogy a magyaroknál ez csak a ritka kivétel, nem a szabály. Azért is osztom meg ezt az esetet, hogy egyszer majd ne ez legyen az első gondolatotok!

– írta a politikus.

Mint megírtuk, Fekete-Győr Andrást Szarvas Koppány Bendegúzzal együtt hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták a 2018. decemberi, a rabszolgatörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt.

A két vádlott május 26-án állt a bíróság elé, ahol az elsőfokú ítéletben felmentették Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást a társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének vádja alól.

Szarvas Koppány Bendegúzt, Józsefváros önkormányzati képviselőjét viszont a lökdösődés és a paprikaspray használata miatt két év börtönre ítélték, amit három év próbaidőre felfüggesztettek.

Rovatok