Index Vakbarát Hírportál

Majdnem megölte feleségét egy 71 éves férfi Nógrádban

2023. június 7., szerda 14:52

Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy 71 éves nyugat-nógrádi férfival szemben, aki egy késsel nyakon szúrta feleségét. A kóros elmeállapotú férfi azért akarta megölni házastársát, mert attól tartott, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje – tájékoztatta az MTI-t a főügyészség kedden.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség  vádirata szerint az idős férfit évek óta foglalkoztatta halálának gondolata, és az, hogy elmúlását követően nem lesz, aki 47 éve vele élő felesége gondját viselje.

A férfi végül 2022. január 2-án kést ragadott, és nyakon szúrta házastársát otthonukban, miközben azt hajtogatta, hogy „meg kellett tennem!”

Az erősen vérző sértett ki tudott menekülni az utcára, segítségért kiáltott, a járókelők hívták ki hozzá a mentőket. Eközben a férfi telefonon felhívta fiát, elmondta neki, hogy megölte annak édesanyját, és zavartan hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de ezt meg kellett tennie.

A nő életét egy gyors műtét mentette meg, férjét elmegyógyintézetbe utalták.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a férfi kóros elmeműködése miatt cselekménye elkövetésekor képtelen volt a következményeinek felismerésére.

Mivel a kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró ok, ezért a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek a férfi felmentésére kellett indítványt tennie, hogy a bíróság elrendelhesse kényszergyógykezelését.

A vádlott az ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést. 

Rovatok