Index Vakbarát Hírportál

Láncfűrésszel akarta szétvágni az apját egy férfi, hogy ne kelljen beszállnia a rezsibe

2023. június 8., csütörtök 13:30

Egy érdi férfi láncfűrésszel akarta megölni saját apját, amiért megkérte, hogy szálljon be a rezsibe.

A férfi szüleivel és testvérével élt együtt egy családi házban. Évek óta anyagi gondokkal küzdött az egész család, és jórészt a tettes feleségének fizetéséből éltek. Az elkövető és apja egyre többet veszekedtek a pénzen.

Két évvel ezelőtt aztán az apa azt kérte a gyerekeitől, hogy fejenként negyvenezer forinttal járuljanak hozzá a rezsiköltséghez. Az elkövető ezen megsértődött, apa és fia viszonya pedig még rosszabb lett.

Végül a férfi szélsőséges megoldást talált a konfliktus lezárására. Arra jutott, hogy láncfűrésszel vágja szét az apját, majd a testét elássa a kertben. 2022. március 31-én, mikor egyedül volt otthon, fel is töltötte a láncfűrész üzemanyagtartályát, majd a kertben várta, hogy hazaérjen az édesapja.

A láncfűrészes gyilkosjelölt

A sértett délután érkezett haza, ekkor az elkövető beindította a kezében lévő láncfűrészt, és fenyegetőzve megindult az apja felé. A sértett hátrálni kezdett, de megbotlott, és háttal a földre esett.

Ekkor a láncfűrész váratlanul leállt.

A férfi újraindította, közben édesapja a földön hátrafelé mászva próbált távolodva menekülni. A fia követte, és

többször is lesújtott a fűrésszel földön csúszó apjára.

Az apa annak köszönhette életét, hogy a működésbe hozott láncfűrész motorja a láncot nem tudta forgásba hozni, így a gyilkos szándékú utód csak a lánc fogazatával tudott könnyebb sérüléseket okozni felmenője combján, hasán és karján.

És még nincs vége

Amikor a láncfűrész újra leállt, a férfi ismét próbálta beindítani, ám ekkor a sértett el tudott menekülni a szomszéd telekre a kerítésen átmászva. Az elkövető végül ismét be tudta indítani a láncfűrészt, és továbbra is megöléssel fenyegetőzve a sértett után ment.

A szomszéd területére már nem ment be, és mikor egyik rokona feltűnt, és megpróbálta jobb belátásra téríteni, leállította a fűrészt.

A gyilkosságról azonban még ekkor sem tett le véglegesen.

Mikor megérkeztek a rendőrök, megkérdezte tőlük, hogy ki van-e biztosítva a fegyverük, mert meg akarja ölni az édesapját. A férfit végül elkapták.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat – írja az ügyészség.

Rovatok