Index Vakbarát Hírportál

Nem működik a lift egy újpesti kórházban, az ápolók cipelik fel a betegeket az emeletre

2023. június 9., péntek 06:44

Nem működik a lift az egyik újpesti kórházban, ahol főként amputált, csípő-, illetve térdprotézises emberek vannak. Az egyik dolgozó szerint lassan másfél hónapja nem lehet használni a liftet, ezért a betegeket a beteghordók viszik fel az emeletre.

Az újpesti Károlyi Sándor Kórház Baross utcai épületében, aki lifttel szeretne felmenni az emeletre, hiába nyomja a hívógombot. A kórház egyik dolgozója szerint beteghordók viszik az embereket, a probléma pedig már lassan másfél hónapja áll fenn – értesült az RTL.

Az intézményben ugyan van egy másik lift is, amibe csak az épületen kívülről lehet beszállni, és ez sem működik. A kórháznak ezen a részlegén főleg mozgásszervi és kardiológiai rehabilitációs ellátást végeznek. 

Ebben a kórházban amputált, csípő-, illetve térdprotézises emberek vannak főként. 

Sokan kerekesszékesek, vagy valamilyen mozgásszervi betegségük van, mint például Pusztai János élettársának is, akit szintén ebben a kórházban ápolnak.

A toalettre nehezen tud kimenni, gyalog kellett fölmenni az első emeletre. Ugyan mentősök voltak, támogatták, de hát utána visszaesett, ugyanis egyéb mozgásproblémái vannak, a másik térde az nagyon fáj neki, hát most nem fájt, mire fölment az első emeletre, újra jelentkezett a fájdalom

– mondta Pusztai János, aki hozzátette, élettársának a mentők és egy nővér is elmondta, mi lehet a probléma a lifttel.

A csatorna megkeresésére a Károlyi Sándor Kórház azt válaszolta, a 2011-ben telepített lift javítása folyamatban van, az ehhez szükséges importanyagok beszerzése a vártnál hosszabb időt vett igénybe. A karbantartó cég a néhány hetes munkálatokat előreláthatóan egy héten belül be tudja fejezni, ezáltal az üzemzavar elhárul. Addig is betegszállítókkal oldják meg a betegek épületen és telephelyen belüli mozgatását.

Rovatok