Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Balogh László Munkácsy-díjas festőművész

2023. június 11., vasárnap 19:53

A szentendrei festőművész 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2006-ban pedig Munkácsy-díjjal tüntették ki. Szentendre központi szerepet játszott az életében, korai művei erősen kötődnek a városképhez. Balogh László 93 éves volt.

Életének 94. évében, 2023. június 11-én, vasárnap hajnalban meghalt Balogh László Munkácsy-díjas festőművész.

Balogh László 1930-ban született Szentendrén. 1951–1957 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Barcsay Jenő és Konecsni György voltak. 1958-tól a Szentendrei Régi Művésztelep tagja volt, valamint 1981-ben megalapította a Szentendrei Grafikai Műhelyt, amelynek később vezetőségi tagja is volt.

Az Artportal szerint a festő számos szakmai elismerést kapott, többek között elnyerte a Dunakanyar Nyári Tárlat díját, a Mozaikpályázat díját, a Szentendrei Grafikai Műhely nívódíját.

1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2006-ban pedig Munkácsy-díjjal tüntették ki.

Tanulmányúton járt Olaszországban, Jugoszláviában, Lengyelországban, Romániában és Franciaországban is.

Szakmai és állami elismerései mellett 1982-ben Pro Urbe díjjal, 1995-ben Szentendre Város Díszpolgára címmel tüntették ki.

A szentendrei festőművészt a város saját halottjának tekinti. 

Rovatok