Index Vakbarát Hírportál

Letette az esküt a Fidesz legújabb képviselője

2023. június 12., hétfő 15:18

Az Országgyűlés hétfői ülésén mandátumigazolás és eskütétel is történt. Ferencz Orsolya lett a Fidesz-frakció új képviselője.

Bajkai István áprilisi halála után a Fidesz a választási lista 58. helyén álló Ferencz Orsolyát jelölte az országgyűlési mandátum betöltésére.

Ferencz Orsolya 2018 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, valamint a főváros VIII. kerületében önkormányzati képviselőként is tevékenykedett.

Az új képviselő a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán diplomázott villamosmérnökként. 1996 óta dolgozik az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetében, korábban tudományos munkatársként, jelenleg tudományos főmunkatársként. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének is, kutatási témái közé tartozik többek között a magnetoszféra és az égitestek elektromágneses környezetének vizsgálata, illetve az űridőjárás.

Rovatok