Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a magyar kislány, akiért összefogott az ország

2023. június 12., hétfő 18:48

Egy hónappal a harmadik születésnapja előtt meghalt egy súlyos betegségben szenvedő kislány, Szendrei Bíborka, akiért korábban országszerte gyűjtést indítottak.

A kislány halálát az Együtt Bíborkáért nevű Facebook-oldalon jelentették be.

Szívünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk veletek, hogy Bíborka tegnap, azaz június 10-én, szombaton, délután 14.06 perckor örök álomra szenderült

– írták a bejegyzésben. 

A kislány július 11-én lett volna hároméves. Szenderi Bíborkáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen korábban.

A GM1-gangliozidózis egy nagyon ritka betegség, ami körülbelül 100200 ezer gyerekből egyet érint. Az orvosok korábban közölték, hogy a betegségre nincs gyógymód, de a szülők nem adták fel. Egy osztrák cég vállalta, hogy személyre szabott génterápiát fejleszt Bíborkának, és a szülők ehhez gyűjtöttek adományt az Együtt Bíborkáért oldalon.

A haon.hu csaknem egy hete közölte a gyermek családjára hivatkozva, hogy a kislány állapota romlott, és lélegeztetőgépre került. A család akkor azt mondta, a kislány állapota „kielégítően stabil”, de ez bármikor megváltozhat. 

Rovatok